Értelmezett ígéret

A másik fél feketekampányát próbálták elkerülni. Elsősorban a másik fél kampányára gondoltak a felek, amikor szeptember 6-án arról állapodtak meg, hogy őrizkednek a lejárató kampánytól. Amikor a Krónika a lejárató kampány értelmezését kérte Tőkés Lászlótól, az ellenzék európai parlamenti (EP) képviselőjelöltjétől és Kelemen Hunortól, az RMDSZ ügyvezető elnökétől, mindketten a másik fél negatív megnyilvánulásait hozták fel példaképpen.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00

Tőkés László azt is az RMDSZ lejárató kampánya részének tekintette, hogy egykori munkatársát, Sógor Csaba lelkész-szenátort tette a szövetség EP-jelöltlistája második helyére. „Az RMDSZ azt az elvet alkalmazta: ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. Megteremtette annak a feltételeit, hogy elmérgesedjen a kampány” – állította Tőkés. A püspöktől azt is megkérdeztük, megítélése szerint belefér-e a pozitív kampányba, ha a másik fél egyes megnyilvánulásait „politikai perverzitásnak”, esetleg „szánalmas demagóg manipulációs kísérletnek” minősítik. Tőkés korábban Sógor Csaba RMDSZ-es pozicionálását minősítette politikai perverziónak, és azt az RMDSZ-es tézist szánalmas demagóg manipulációs kísérletnek, mely szerint a püspök támogatói az összefogás elutasítói. Válaszképpen megjegyezte, elkerülhetetlen állást foglalni azzal szemben, ami a másik oldalon hamisan, eltorzítva jelenik meg. Hangsúlyozta azonban, hogy Sógor Csabáról egyetlen negatív megjegyzést sem tett. Úgy vélte, eddigi magatartása is bizonyítja, mindent meg fog tenni az egyezség betartása érdekében. „Olyan mértékben vagyok kénytelen az RMDSZ-szel foglalkozni, amilyen mértékben a szövetség kizárólagos, lejárató magatartást tanúsít” – jelentette ki, külön hangsúlyozván, hogy ő kezdeményezte a negatív kampányt elutasító egyezséget.

Kelemen Hunornak, az RMDSZ ügyvezető elnökének is a másik fél, Tőkés László kijelentései jutottak eszébe, amikor azt kérdeztük, sikerült-e betartani eddig a megegyezést. Árnyalta a képet, amikor azt próbáltuk megtudni: szerinte belefér-e a pozitív kampány kereteibe, ha kijelentik a másikról, hogy az a magyarság ellen indul a választásokon, és hogy nincs esélye a bejutásra. A Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi ülésén Frunda György jelentette ki, hogy Tőkés Lászlónak a saját lelkiismeretével kell elszámolnia amiatt, hogy a magyarság ellen indul a választásokon, Markó Béla pedig azt hangoztatta, a püspöknek elméleti esélye sincs a bejutásra. Kelemen Hunor szerint nem sérti a megállapodást annak a hangoztatása, hogy Tőkésnek nincs esélye bejutni. „Ez a megállapítás egy matematikai számítás leírása; nem vádolja a püspököt, nem beszél a tulajdonságairól” – magyarázta. Kérdésünkre, hogy milyen matematikai képlet szerint van nagyobb esélye az RMDSZ-nek elérni az öt százalékot, mint Tőkés Lászlónak a 2,8 százalékot, Kelemen Hunor arra a felmérésre utalt, amellyel kapcsolatos értesüléseinket korábban nagyvárosi legendának minősítette. Az RMDSZ ügyvezető elnöke kérdésünkre megemlítette, a megállapodás csakis a jelölt személyére vonatkozik. Nem tettek ígéretet arra, hogy a Tőkés Lászlót támogató szervezetekről ne mondják el a véleményüket.

Kelemen Hunor reményét fejezte ki, hogy tudják tartani magukat a megállapodáshoz. Azt is megjegyezte azonban, hogy egy választási kampányban nem mindig az történik, amit az ember az elején eltervez. Hozzátette, azért is célszerű lesz elkerülni a másik fél minősítését, mert megítélése szerint az emberek nem akarnak mocskolódást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben