Erotikától a kábítószerig

Gyergyószentmiklós – A versenyző csapatok felvonulásával kezdődik pénteken délután négy órakor a 4. Gyergyói Ifinapok rendezvénysorozat. Ezt követően Élőlánc akció keretében adakoznak az ifjak a szeretetkonyha javára, majd ünnepélyes megnyitó következik a Korona egyházi ingatlanban. Az áldást követően bemutatkoznak a versenyző csapatok, este pedig jégrevű és jégtáncvetélkedőt szerveznek a műjégpályán. A késo esti bulin fellépő Dj Maszter, El Mambo Tango, Dj Goranga műsorát VJ-show színesíti.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. szeptember 21., 00:002007. szeptember 21., 00:00

Szombaton és vasárnap az érdeklődők különféle vetélkedők között válogathatnak, nézőként, de akár mint résztvevőt is várnak a szervezők. A vetélkedők az egész város területén zajlanak, így a Salamon Erno gimnáziumtól a városi focipályáig, több helyszínen is találhatnak kedvükre valót a fiatalok. A csapatversenyek, mint az Egy mindenkiért, mindenki egyért vagy a streetballbajnokság, mellett a jelenlevők egyéniben is kipróbálhatják ügyességüket, a falra mászás vagy a barkácsvetélkedő alkalmával. A versenyszámok mellett olyan kulturális rendezvényekre is várják az érdeklődőket, mint a fiatal képzőművészek kiállítása vagy a bábelőadás. Vasárnap 17 órától A szellem erotikája és az erotikus szellem címmel Bréda Ferenc író tart előadást a Korona Teremben, 19 órától pedig a Figura Stúdió Színház Történetek a láthatatlan városról című előadását nézhetik meg az ifjak. A díjkiosztó gálát záróbuli követi a 4You diszkóban.

Hétfőn ráadásként a Pro Art Galériában dr. Ráduly Levente tart gondolatébresztő előadást a kábítószerekről Fűtől a gyep alá címmel a Gyergyói Fiatal Fórum szervezésében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben