Hirdetés

Megerősíti az embereket az életre szóló szövetség – kalotaszegi lelkészházaspár a járvány előidézte párkapcsolati gondokról

Egymásra támaszkodva. Stabil párkapcsolat nélkül egyik félnek sincs biztonságérzete •  Fotó: Pixabay.com

Egymásra támaszkodva. Stabil párkapcsolat nélkül egyik félnek sincs biztonságérzete

Fotó: Pixabay.com

A keresztény ember számára alaplépés kell legyen, hogy egy társsal életre szóló szövetséget kössön, amely a gyerekek révén fejlődik és növekszik – vallja a Házasság Hete apropóján a kalotaszegi Magyarfenes református lelkész házaspárja, Lengyelné dr. Püsök Sarolta és Lengyel István. A lelkészasszony lapunknak úgy fogalmazott, akik ezt a küldetést komolyan veszik, azok erős emberekké és erős közösséggé válnak. 

Makkay József

2021. február 13., 13:392021. február 13., 13:39

2021. február 13., 19:502021. február 13., 19:50

A Kolozs megyei Magyarfenesen a református és a római katolikus gyülekezetek összefogásával három évvel ezelőtt szervezték meg az első Házasság Hete rendezvényt. Négy kontinens 21 országában ünneplik a február 7–14. között megrendezett hetet, amelyet Magyarországon 2008 óta tartanak meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Erdélyben szintén a történelmi magyar egyházak karolták fel, és a pandémia előtt egyre több gyülekezetben szerveztek ezzel kapcsolatos rendezvényeket. Magyarfenesen a katolikus templomban megtartott ökumenikus istentiszteletet követően a párok számára a helyi vendéglőben szerveztek társasjátékokkal és vacsorával egybekötött, egész estét betöltő ünneplést, amelynek keretében

Hirdetés

a lelkipásztorok és egy pszichológus vezetésével a fiatalabb és idősebb házastársak találkoztak.

Az idei rendezvényt a koronavírus-járvány miatt elnapolták, de ahogy erre lehetőség nyílik, a lelkipásztorok újra megszervezik az eseményt a házaspárok számára.

Lengyelné dr. Püsök Sarolta egyetemi docens, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának oktatója úgy fogalmazott, mint minden ünnepnek, a Házasság Hetének is a figyelemfelkeltés a célja. A teológus szerint a keresztény ember számára alaplépés kell legyen, hogy egy társsal életre szóló szövetséget kössön, amely a gyerekek révén fejlődik és növekszik. A lelkészasszony úgy fogalmazott, akik ezt a küldetést komolyan veszik, azok erős emberekké és erős közösséggé válnak.

Magyarfenes református lelkipásztora, Lengyel István a bibliai alapigazságot hangsúlyozza, hogy az embernek nem jó egyedül lenni. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a járványidőszak alatt sokan a házasságon belül is elmagányosodtak.

Idézet
Az emberek össze vannak zárva, minden cselekedetük együvé köti őket. A bezártság miatt azonban sok kapcsolat nem úgy működik, ahogyan az korábban természetes volt”

– magyarázza a lelkipásztor. Felesége hozzáteszi, ebből a bezártságból azonban előny is származhat az olyan párkapcsolatok esetében, ahol már korábban felismerték, hogy bizonyos nézeteltéréseket meg kell oldani, és nem lehet tovább rohanni. „Amíg nem voltak bezárva, elmenekülhettek, most viszont muszáj leülni egymással beszélni” – fogalmaz az egyetemi oktató.

Lengyelné Püsök Sarolta és Lengyel István magyarfenesi lelkész házaspár •  Fotó: Makkay József Galéria

Lengyelné Püsök Sarolta és Lengyel István magyarfenesi lelkész házaspár

Fotó: Makkay József

Mikor segíthet a lelkész?

Beszélgetésünk során kiderül, hogy egyre több házasságban vannak megoldásra váró lelki gondok, így nem véletlen, hogy felértékelődik a lelkigondozói munka szerepe. Nem csak egyre több pszichológus szakosodik a párkapcsolati problémák kezelésére, hanem a lelkésztovábbképzők többsége is ebben az irányban keresi a megoldás kulcsát. A lelkészasszony szerint

ma már egyre több emberben tudatosodik, hogy a lelki gondokra gyógyírt kell találni, így sokan a lelkipásztoruk előtt is megnyílnak.

Nagyobb gyülekezetekben egyre népszerűbb a családosok bibliaórája, ahol a lelkész preventív módon tárgyalja a párkapcsolati konfliktusokat, és ez a tanácsadás igen hasznosnak bizonyulhat.
„Minket is megkeresnek párkapcsolati problémákkal. Ilyenkor leülök a hozzám betérővel, és közösen próbáljuk kideríteni, mi a gond, honnan ered a konfliktus. Tapasztalatom szerint sokszor nem is olyan nagy a baj. Az szokott történni, hogy az egyik társ nehezményez valamit. Éveken keresztül felgyűl benne a keserűség, és amikor a probléma elharapózik, akkor már mediálni kell a házastársak között” – magyarázza a lelki gondozói munka lényegét a lelkész.

Társadalmi nyomás:
minden lecserélhető

A református egyházban alapszabály, hogy a lelkész a házasulandó párral jegyesbeszélgetést folytat. Akik erre hajlandóak, azokat szívesen látják a lelkészek, de Lengyel István szerint ez napjainkra sok esetben puszta formalitássá válik.

„Manapság az a jellemző, hogy jó előre lefoglalják az éttermet, a zenekart, és utoljára marad a lelkész. Olyan körülmények között, amikor a házasulandók többsége hosszú évek óta már együtt él. Ilyen előzmények után nagyon nehéz a lelkésznek a házasság szentségéről beszélgetnie” – fogalmaz a magyarfenesi lelkész.

Lengyel István a párválasztás és a házasság idejének kitolódását elsősorban abban látja, hogy sok kalotaszegi fiatal korán elkerül otthonról, külföldre megy dolgozni, majd egy idő után a barátnője is követi. Amikor olyan anyagi helyzetbe kerülnek, eldöntik, hogy itthon összeházasodnak. De ez az „opció” sem általános.

Idézet
Amikor megházasodtunk, megfogtuk egymás kezét, és nagyon komolyan, könnyek között mondtuk el egymásnak, hogy holtomiglan, holtodiglan. Isten és ember előtt vállaltuk fel egymást. Mára ez gyökeresen megváltozott. Sokan nem merik vállalni az esküt, mert annak súlya van”

– magyarázza Lengyel István.

Püsök Sarolta azt mondta, a társadalmi nyomás miatt nem köteleződnek el sokan, hiszen azt látják, hogy minden lecserélhető, nemcsak a hűtőszekrény, a kocsi, a lakás, hanem a férj és a feleség is. „Az viszont más kérdés, hogy ez nem jó senkinek: stabil párkapcsolat nélkül egyik félnek sincs biztonságérzete. Ezért történik az, hogy bizonyos kor után egyre többen döntenek a házasság mellett, mert saját bőrükön tapasztalják, hogyha útvesztőbe kerülnek, nem áll mellettük senki” – mondta a lelkészasszony.

•  Fotó: Makkay József Galéria

Fotó: Makkay József

Püsök Sarolta arra figyelmeztet, hogy

önmagában a házasság nem vezet el a boldogsághoz, ha két útvesztett ember próbál menekülni, mert akkor együtt fognak tévelyegni.

„A házasság intézménye azok számára értékelődik fel, akik megtalálják önmagukat, és megtalálják Istent. Meggyőződésem, hogy ez a hármas kötelék elengedhetetlen a tartós boldogsághoz. A házasság válsága az ember Isten-kapcsolatának a válsága. Ahol az egyház oda tud hatni, hogy az ember közelebb kerüljön Istenhez, az már sok gond orvoslásának az előszobája” – fogalmaz a lelkészasszony.

A lelkész házaspár szerint a legtöbbet oktatással lehet elérni a fiataloknál. Mindketten foglalkoznak a konfirmandusokkal, és ezeken az alkalmakon sokszor beszélgetnek a tizenévesekkel a párkapcsolatról. A téma érdekli a fiatalokat, így kötetlen beszélgetés formájában minden terítékre kerül. „Amikor a fiataloknak még nincsenek rossz tapasztalataik, sokkal könnyebb elmagyarázni a párválasztás szempontjait. Mire figyeljenek, illetve alkalmas-e az adott kapcsolat arra, hogy kibírja az idő próbáját? A gyülekezeti munkában, a házasságra való felkészítésben így tehet a legtöbbet a lelkipásztor. A magam során ugyanezt teszem az egyetemen is. A leendő hittantanárokat arra oktatjuk, hogyan kezeljék a párkapcsolati tanácsadást, a fiatalok eligazítását” – összegzi az oktatói munka fontosságát a lelkészasszony.

•  Fotó: Makkay József Galéria

Fotó: Makkay József

Ha válik a lelkész...

Az utóbbi egy-két évtizedben a válások száma a lelkész házaspárok között is megnőtt, ami rossz példa a gyülekezetek számára. Lengyelné Püsök Sarolta szerint az egyház minden lehetséges eszközt meg kell hogy ragadjon annak érdekében, hogy a közösséget és a családot összetartsa, tehát nem támogathatja a válást, viszont tudomásul veszi, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor nincs más lehetőség.

A lelkészek számára viszont nem ilyen egyszerű a dolog, ugyanis a Kárpát-medencei református egyházak közösen emelték törvényerőre, hogy egy lelkész nem válhat el következmények nélkül.

A közösen elfogadott szabályzat kimondja, hogy a szolgálattevő lelkész addig nem folytathatja papi pályáját, amíg nem tisztázza a gyülekezetben a körülményeket, amelyek a váláshoz vezettek. „Tudjuk, hogy egy házastársi kapcsolat felbomlása soha nem csak az egyik fél hibája, mégis fontos ezt az egyházi számonkérést lefolytatni” – magyarázza a lelkészasszony. A szabályozás minden bizonnyal ahhoz is hozzájárul, hogy a lelkészek és lelkésznők körültekintőbben válasszanak társat maguknak, hiszen a házasságuk mindig ott van a gyülekezet színe előtt, és kiemelt fontossággal bír, hogy milyen példát mutatnak másoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés