
Megfogadják a tanácsukat? Az RMDSZ reméli, megkapja a parlamenti támogatást a mandátumhosszabbításra (képünk illusztráció)
Fotó: Erdély Bálint Előd
A törvénymódosítást kezdeményező RMDSZ szerint a jelenlegi négy évnél hosszabb időtartamú stabilitásra van szükségük a helyi választott vezetőknek, hogy megvalósítsanak egy-egy programot, stratégiát, ezért – számos európai példát követve – öt évre növelnék mandátumukat. A tervezet már a döntéshozó kamara asztalán van.
2020. május 22., 10:002020. május 22., 10:00
2020. május 22., 10:042020. május 22., 10:04
A szenátus hamarosan döntéshozó kamaraként szavaz az RMDSZ által benyújtott törvénymódosításról, amely értelmében már az idei önkormányzati választások után négy évről öt évre hosszabbodna a helyi választottak mandátuma. Cseke Attila szenátor, a szövetség frakcióvezetője a Krónikának elmondta,
Például az európai uniós pályázatok a legfontosabb forrásai egy közösség fejlesztésének, ezek lebonyolításához időre van szükség – érvelt a politikus.
Cseke Attila emlékeztetett, Románia egy 1992-ben bevezetett, azóta elavult modell szerint működteti önkormányzati rendszerét, a nyugat-európai minták alapján kell ezt korszerűsíteni, és ebbe beletartozik a mandátumok időtartama is.
Ausztria volt az utolsó nyugat-európai konszolidált demokrácia, amely 2008-ban növelte meg négy évről öt évre a helyi választottak mandátumát. Románia a francia közigazgatási modellt vette át, amikor a sajátját megtervezte, ugyanakkor Franciaországban hat évre választanak helyi vezetőket. Belgiumban szintén hatéves a helyi választottak mandátuma, míg Németországban landonként változik: a többségben öt évet tart, két landban nyolc évet, és egyben tíz évre választ a helyi közösség vezetőket – sorolta Cseke Attila.
A képviselőház már megszavazta a tervezetet, a szenátus döntő kamaraként voksol a módosításról. A felsőház közigazgatási bizottságában már elkészült az elfogadó jelentés, a tervezetet a jogi bizottságnak is véleményeznie kell. Az RMDSZ politikusa abban bízik, meglesz a kellő támogatottság a módosítás elfogadására, hiszen – mint fogalmazott – az nem egy párt vagy politikus, hanem a helyi közösségek fejlődése miatt szükséges.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség felvetette, a javaslat hátterében az áll, hogy a pártok túlságosan ragaszkodnak a megszerzett mandátumokhoz, ezért szeretnék meghosszabbítani. Erre vonatkozó kérdésünkre Cseke Attila kifejtette, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek egyetlen polgármestere sincs, így nem lehet tapasztalata az önkormányzati munkáról. „A polgármestereket, megyei tanácselnököket, helyi képviselőket nem a kormány nevezi ki, hanem a polgárok választják meg. Nem kell kétségbe vonni a szavazók döntését. Ha a közösség elégedetlen a tevékenységükkel, nem választja őket újra” – szögezte le a frakcióvezető.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!