Erdélyi magyar nemzetbiztonsági bizottságot alakít az EMNT

Hatpontos cselekvési tervet dolgozott ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége a következő időszakra a romániai magyar érdekek hatékony képviseletéért – jelentette be tegnap Nagyváradon Tőkés László EMNT-elnök, királyhágómelléki református püspök.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 13., 00:002006. július 13., 00:00

Tőkés László egyrészt azzal indokolta a terv kidolgozását, hogy a brüsszeli román lobbi hatására kimaradt a legutóbbi EU-s országjelentésből a magyar kisebbség önrendelkezésének ügye, és a magyar kormány visszafejlesztette a határon túliakkal foglalkozó intézményrendszert. „Ráadásul azt is tudomásul kell vennünk, hogy a parlamentáris eszközök elégtelennek bizonyultak a többségi áldemokráciában” – szögezte le a püspök, bírálva az RMDSZ vezetőit, amiért gúnyos hangnemben beszéltek a gyergyóditrói székely nagygyűlésről. A hat pont közül az első a márciusban Szatmárnémetiben elfogadott Erdélyi Memorandum programjának képviselete. Emellett fontosnak tartják az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozását, a közös EMNT–SZNT állandó bizottsági ülés megrendezését, az EMNT plénumának összehívását, egy újabb brüsszeli út megszervezését, valamint egy erdélyi magyar nemzetbiztonsági bizottság létrehozását. Tőkés László egyben leszögezte, az EMNT-nek meg kell újulnia, ám ebben egyrészt az anyagi források hiánya, másrészt a nemzeti oldal megosztottsága is akadályt jelent. „Az autonómia oldalán álló erőket ezért nemzeti kerekasztalba kívánjuk tömöríteni, és az autonómia-párbeszédet is folytatni akarjuk az RMDSZ bevonásával” – közölte.
Az erdélyi magyar nemzeti minimum kapcsán elmondta, azt az autonómia, a magyar szolidaritás és a választás szabadságának témái körül kívánják kialakítani. „Azt is ki kell mondani, hogy a parlamentáris eszközök nem elégségesek céljaink eléréséhez, ezért élni kívánunk a demonstrációk, illetve egyéb rendezvények megszervezésének lehetőségével” – tette hozzá. A nemzetbiztonsági bizottság létrehozásáról kifejtette, annak feladata az olyan sérelmek, folyamatok követése és leleplezése, amelyek veszélyeztetik a nemzet biztonságát, de elsikkadnak a hivatalos sikerpropaganda miatt.
Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint lelki, érdekközösségi alapon kell összehozni a magyar erőket, ennek egyik alapjaként az Erdélyi Memorandumot nevezve meg. A parlamentáris eszközök melletti békés módszerek alkalmazása kapcsán közölte, az EMNT támogatja a Magyar Ifjúsági Tanács székelyföldi kerékpártúráját, amellyel a székely autonómia ügyére kívánják felhívni a figyelmet, és az Erdélyi Magyar Ifjak bihari szervezetének hasonló céllal Nagyvárad és Érmihályfalva között megszervezendő ugyanilyen rendezvényét.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek