Erdély elfeledett főúri parkjai: ahol a fák évszázadok óta őrzik a múltat

A Vajdahunyad és Szászváros közötti úton kevesen kapják fel a fejüket a Simeria feliratú helységnévtáblára, sokan azt sem tudják, hogy a román név mögött a történelmi Piski rejtőzik, amelynek ma már része az egykori Dédács is. Pedig itt bújik meg Erdély egyik legkülönlegesebb történeti kertje, a Dédácsi Arborétum, amelyet a 18. század második felében kezdtek kialakítani a Gyulay család birtokán.

A csaknem hetvenhektáros angolpark első pillantásra inkább emlékeztet egy nyugat-európai főúri birtokra, mint egy Hunyad megyei arborétumra. A kanyargó sétányok, a tavak és vízfolyások, a hatalmas lombkoronák, valamint a három kontinensről származó fafajok együttese egészen különleges hangulatot teremt.

Mindez annak a sajátos mikroklímának is köszönhető, amelyet a Maros közelsége és az egykori ártéri ligeterdő alakított ki.

Van ahol a kastély is megmenekült, máshol csak a park őrizte meg a hajdani birtok hangulatát.: Árokaljától Mácsáig több olyan helyet találunk, ahol ma is a fák mesélnek a legtöbbet a múltról.

Kutatóbázisok, botanikus kertek

Persze nem minden erdélyi történelmi kert volt olyan szerencsés, mint a Dédácsi Arborétum. A kerttörténeti kutatások szerint a hajdani főúri parkok jelentős része ma is töredékes vagy rossz állapotban van., de szerencsére elég sok az ellenpélda ahhoz, hogy kirajzolódjon egy sajátos erdélyi örökségtörténet: ahol a park a 20. század második felében valamilyen új funkciót kapott – kutatóállomás, egyetemi gyakorlókert, botanikus kert vagy dendrológiai gyűjtemény lett –, ott jóval nagyobb eséllyel maradt fenn, mint maga a hozzá tartozó rezidencia.

Ennek talán az egyik legszebb példája Árokalja. A Bethlen család a 19. század elején alakította ki Erdély egyik első angol tájképi kertjét, amelyet a század végén Bethlen Béla már tudatos dendrológiai gyűjteménnyé fejlesztett.

A több mint 150 fa- és cserjefajt felvonultató kertben közel 3500 faegyedet tartanak nyilván, miközben a kastély szerepe az elmúlt évtizedekben többször is megváltozott. A birtok így ma elsősorban nem főúri rezidenciaként, hanem élő dendrológiai örökségként ismert.

Ma már több mint ötezer növényfajt őriz, kutatóintézet és oktatási központ működik benne, miközben az ország egyik legismertebb botanikus kertjévé vált. A park itt sem egyszerű háttér a kastély mögött, hanem önálló intézmény, amelynek saját tudományos és közművelődési szerepe van, miközben a kastély tulajdonosváltások viharait szenvedi el.

korábban írtuk

Színpompás és múltidéző oázis a Szilágyságban: látogatás a zsibói botanikus kertben

A kellemesen meleg időt és a húsvéti munkaszüneti napokat kihasználva a zsibói botanikus kert felfedezését tűztük ki célul. Sikerrel járva megannyi növényfajjal ismerkedhettünk meg, sőt még teknősöket, őzeket, szarvasokat is megcsodálhattunk.

A Bánságban Bázos történett hasonló: gróf Ambrózy Lajos a 20. század elején kezdte kialakítani arborétumát, amely később állami kezelésbe, majd az erdészeti kutatóintézethez került.

Más utat jártak be azok a birtokok, ahol nem tudományos intézmény, hanem az örökségvédelem lett a megmentő.

A Transylvania Trust nemcsak falakat, hanem kertszerkezetet, fasorokat és történeti térkapcsolatokat is igyekszik visszaállítani.

Gernyeszegen ugyanez a felismerés köszön vissza. A Teleki-kastély parkja a 18. században még francia mintát követett, a 19. században azonban angol tájképi kertté alakították át. A restaurálás során nem csupán az épület megmentése vált fontossá, hanem azoknak az évszázados fáknak a megőrzése is, amelyek a birtok történetének utolsó élő tanúi. A park ma ismét látogatható, és ugyanúgy része a kastély történetének, mint maga az épület.

Másfelől egy történelmi park élő örökség: egy kétszáz éves tölgy ugyanúgy növekszik, öregszik, betegszik meg vagy pusztul el, mint bármely más élőlény, így a történeti kert egyszerre kulturális és természeti örökség. Az 1981-es firenzei kerttörténeti charta is ezt hangsúlyozza: a történelmi kert nem pusztán építészeti alkotás, hanem élő emlékmű, amelynek megőrzése más szemléletet kíván, mint egy épületé.

És megőrzésüket megannyi veszély fenyegeti

Az egyik ilyen a klímaváltozás. Az egyre hosszabb nyári aszályok, a heves viharok, az új kártevők és növénybetegségek ma már ugyanúgy alakítják ezeknek a történelmi kerteknek a sorsát, mint egykor a háborúk vagy az államosítás. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség külön is figyelmeztet arra, hogy a történeti parkok a kulturális örökség legveszélyeztetettebb elemei közé tartoznak, mert egyszerre érzékenyek a szélsőséges időjárásra, a vízhiányra és a biológiai károsítók terjedésére.

A piskin arborétum kezelői tavaly arról számoltak be, hogy a viharok, az aszály, a kőriseket pusztító betegségek és a kártevők miatt több száz idős fa pusztult el vagy vált balesetveszélyessé.

Ez első hallásra ellentmondásnak tűnhet: hogyan lehet megőrizni egy 250 éves kertet úgy, hogy közben fák százait kell lecserélni, de valójában azonban mindig is ez volt a történelmi parkok természete. Az arborétumok nem megmerevedett múzeumok, hanem élő rendszerek, amelyek csak akkor őrizhetik meg múltjukat, ha képesek alkalmazkodni a jelenhez.