2011. január 19., 09:372011. január 19., 09:37
Az 1,7 millió eurót is meghaladó támogatásból a kórház több helyiségét felújítják, és korszerű felszereléseket vásárolnak a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére. Gheorghe Carp hangsúlyozta: a központ létrehozására már másfél évvel ezelőtt elindította a pályázati procedúrát a város, pedig akkor még nem az önkormányzat adminisztrálta a kórházakat, de, mint mondja, tudták, hogy cselekedniük kell a város egészségügyi rendszerének fejlesztéséért.
A megyei kórház kardiológiai osztályán már működik egy modern gépezet, egy úgynevezett angiográf, de ha a központ is létrejön, több és képzettebb szakorvost is alkalmazhatnak a kezelésre. Az alpolgármester azt mondja, legalább három sebész dolgozik majd a központban, és a támogatásból a szakképzésükre is futja majd. A pályázatot közösen írták a Debreceni Egészségügyi Központtal, amelynek szakemberei segítenek a váradiak felkészítésében. Gheorghe Carp azt mondja, ha a kardiológiai központ, az onkológiai központ és a Stroke-center teljesen kiépül, minden olyan beavatkozást el tudnak majd ott végezni, amelyekért eddig Temesvárra vagy Kolozsvárra utaztak a Bihar megyei betegek.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.