Hirdetés

Enyhén nőtt a születésszám, csökkent a házasodási kedv 2019-ben Erdélyben

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Erdélyben 1,6, míg a Székelyföldön 2,4 százalékkal növekedett 2019-ben a születések száma az előző év hasonló adataihoz viszonyítva – derül ki az Erdélystat csütörtökön közzétett népmozgalmi jelentéséből. A születések számának növekedése és a halálozások jelentős csökkenése együttesen azt eredményezte, hogy Székelyföldön érezhetően lassult a népességfogyás üteme.

 

Krónika

2020. március 12., 11:352020. március 12., 11:35

2020. március 12., 11:392020. március 12., 11:39

Az RMDSZ által létrehozott statisztikai szolgáltatás által a megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból készített összesítés szerint 66 619 gyermek jött világra 2019-ben Erdélyben, ami 1059 fővel, 1,6 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi, 2018-as születésszámot. Az élveszületések száma a július–szeptemberi időszakban volt magas, a legkiemelkedőbb júliusban, amikor szám szerint 6630 gyermek született. A halálozások száma 83 944 volt, ez 431 fős, mintegy 0,5 százalékos mérséklődést jelent 2018-hoz viszonyítva.

Mivel a születések száma nőtt, a halálozások száma pedig csökkent, így valamelyest lassult a népességfogyás üteme is: 2019-ben 17 325 fővel többen haltak meg Erdélyben, mint ahányan születtek, ez 7,5 százalékos mérséklődést jelent az előző évhez képest.

Hirdetés

A házasságkötések számában negatív tendencia figyelhető meg: 2019-ben az előzetes adatok szerint 43 284 házasságot kötöttek Erdélyben, 1421-gyel kevesebbet, mint 2018-ban. Noha a végleges adatok valamennyire el szoktak térni az előzetesektől, ezek a számok azonban azt valószínűsítik, hogy 2019-re véget ért a 2015–18-as időszakban megfigyelhető növekedett házasodási kedv.

Pozitív fejlemények a Székelyföldön

Az erdélyi átlagnál pozitívabb népesedési trendek voltak megfigyelhetők 2019-ben Székelyföldön – mutat rá az Erdélystat. Hargita és Kovászna megyében az előzetes adatok szerint 2019-ben 5314 gyermek jött a világra, ami 126 gyermekkel, 2,4 százalékkal magasabb, mint a 2018-as év hasonló adatai. A többlet lényegében Hargita megyére vezethető vissza, ahol 111 gyermekkel nőtt a születésszám. Az év első 11 hónapja még pozitívabb trendeket, mintegy 4 százalékos növekedést vetített előre, azonban a decemberi születésszám (386 gyermek a tavalyi 448-cal szemben) igen alacsony, és ez visszahúzta az éves növekményt.

Ugyanebben az időszakban Székelyföldön 6322 ember halt meg. Ez az érték mintegy 3,0 százalékkal való csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor 6518 fő volt az elhunytak száma. Az adatok értelmezésekor azonban érdemes figyelembe venni, hogy a 2018. évi adatok igen kedvezőtlenek voltak, így a javulás a halálozások számában inkább csak visszatérést jelent a korábbi évek trendjéhez. A születésszám az erdélyi átlagnál jelentősebb növekedése és a halálozások jelentősebb csökkenése együttesen azt eredményezte, hogy Székelyföldön érezhetően lassult a népességfogyás tempója (az ún. természetes fogyás, ami a vándorlási folyamatokat nem veszi figyelembe). A természetes fogyás 2019. január–decemberében mintegy 1008 főre becsülhető, ami 24,2 százalékkal alacsonyabb, mint a 2018-ban számolt érték.

Erdély más régióitól eltérően Székelyföldön növekedett a házasodási kedv, a 2019-es évben 2729 pár mondta ki a boldogító igent, ami minimális, 0,8 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva.

Partiumi helyzetkép

A másik jelentős magyarlakta erdélyi régióban, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből összesített Partiumban a 2019-es évben 11 524 gyermek született és 14 702 halálozás történt. A 2018-as hasonló adatokhoz viszonyítva 2019-ben az élveszületések száma 1,9 százalékkal nőtt, az elhunytak száma 2,4 százalékkal csökkent, így a népességfogyás tempója itt is csökkent, bár valamivel alacsonyabb mértékben, mint Székelyföldön. A házasodási kedv a Partiumban jelentősen csökkent: 2019-ben 7066 házasságot kötöttek, ami 4,7 százalékkal múlta alul az előző évi adatot.

Közép-Erdélyben 7,4 százalékkal csökkent a népességfogyás

Erdély harmadik jelentősebb magyar lakosságot tömörítő régiója a Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdély. Itt 12 513 gyermek született, ez 1,9 százalékkal fölülmúlta az előző évi adatot. A halálozások száma, bár minimális mértékben – 0,1 százalékkal –, de nőtt, összességében így a népességfogyás tempójának 7,4 százalékos lassulása figyelhető meg. A házasságkötések száma 7803 volt, ami a házasságkötési kedv 1,9 százalékos visszaesését mutatja.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés