A telek, melyre az ingatlant építenék, a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, a Tordai út aljában, a Szabók bástyájától mintegy 100 méterre fekszik. A polgármesteri hivatal hónapokon keresztül halasztotta a jóváhagyást, ugyanis az elmúlt hetekben teljesen átszervezték a Tordai út eleji, illetve a Cipariu téri gépkocsiforgalmat, és az egyetem leendő épületének terveit is ehhez kellett igazítani. A helyi önkormányzat felkérésére végül az új ingatlant a tervezettnél két méterrel beljebb építik, így az épülethez betérő gépkocsik nem akadályozzák a közúti forgalmat.
A Macalik Arnold műépítész tervei alapján készülő ingatlanban kapna otthont a kolozsvári Sapientia három kara, egy tévé- és filmstúdió és egy hatalmas aula is. Az egyetem jelenlegi székhelyén, a Bocskai-házban csak az adminisztrációs részleg maradna. A tervező FKM Építészműhely két tömbből álló épületegyüttest képzelt el, amelyet a középső, faburkolatú díszudvar fölötti átjáróhíd köt össze. A hátsó, hétemeletesre tervezett torony földszintjén lesz az egyetem aulája, a legfelső szinten pedig a könyvtár kap helyet. A média szak stúdióit pedig a föld alatti termekben rendezik be.
A tervek szerint az új épületet 2009-re fejezik be. Az EMTE új épületének összköltségét hárommillió euróra becsülik, az összeget az egyetem saját forrásokból teremti elő.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.