Hirdetés

Emil Boc gratulált, hogy a Kolozsvári Magyar Napok legyőzte a járványt

•  Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

A Szatmári Állami Filharmónia kamarazenekarának szabadtéri hangversenyével, valamint Bacsó Péter A tanú című filmjének vetítésével zárult pénteken este a koronavírus-járvány teremtette körülmények miatt idén csak három napig tartó11. Kolozsvári Magyar Napok. A szervezők szerint a kulturális seregszemle 100 programpontján közel 10 ezer résztvevő volt jelen, az online térben pedig 273 ezer érdeklődőhöz jutottak el a rendezvénysorozat eseményei.

Krónika

2020. augusztus 22., 00:432020. augusztus 22., 00:43

2020. augusztus 22., 01:012020. augusztus 22., 01:01

A Farkas utcai Romkertben szervezett péntek esti záróünnepségen Emil Boc, Kolozsvár polgármestere gratulált a szervezőknek, és köszönetet mondott azért, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette is megtartották a magyar napokat. A szeptemberi helyhatósági választásokon negyedik mandátumára pályázó elöljáró kijelentette: az eseménysorozat szervezői legyőzték a világjárványt, megmutatták, hogy a rendezvényük Kolozsvár védjegye. „Bátrak voltak, és sikerült” – állapította meg.

Emil Boc azért is köszönetet mondott a magyarságnak, amit közösen valósítottak meg a város életében.

Hirdetés
•  Fotó: Bede Laura Galéria

Fotó: Bede Laura

Megemlítette: egy friss kutatás szerint az utóbbi tíz évben Kolozsvár gazdasága megkétszereződött. A polgármester szerint a kincses város „a kultúra várává alakult”, elnyerte Európa ifjúsági fővárosa címet, és bejutott az Európa innovatív fővárosa címért folyó megmérettetés döntőjébe. „Olyan hellyé sikerült tenni Kolozsvárt, ahol jó élni, ahol otthon érezheti magát az ember. Mindez nem lett volna lehetséges, ha nem lennénk együtt itthon” – állapította meg Emil Boc polgármester.

Oláh Emese alpolgármester szintén köszönetet mondott a szervezőknek. Szerinte összekuszált mindennapjainkban Kolozsvár biztos pontként van jelen, és ismét bebizonyosodott: a város jövőjében érdemes hinni. „Ez a város nekünk, magyaroknak is jár, és nem csak az ünnepnapokon” – jelentette ki az RMDSZ-es elöljáró. Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője arra kérte mindazokat, akik a helyszíneken vagy az KMN-tévé internetes közvetítésein követték az elmúlt három nap történéseit, hogy a járvány idején tartott rendezvénysorozatot ne hasonlítsák a korábbi magyar napokhoz. Helyette gondoljanak arra, hogy mivel maradtak volna szegényebbek, ha nem szervezték volna meg az eseményt.

•  Fotó: KMN/Vakarcs Loránd Galéria

Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

A Kincses Kolozsvár Egyesület veztője úgy vélekedett, önmagában már az eredmény, hogy ha csökkentett üzemmódban és korlátozott résztvevőszámokkal is, de újra találkozhatott a rendezvénysorozat közönsége.

„Most lesz egy évünk, hogy valóban legyőzzük a vírust, hogy minden visszaállhasson a normális kerékvágásba, és hogy jövőre újra, akkor már remélhetőleg a »Minden belefér!» mottó jegyében találkozhassunk a 12. Kolozsvári Magyar Napok keretében” – hangoztatta Gergely Balázs. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában szereplő 100 esemény mindegyikén előzetes regisztrációhoz (ingyenes, névre szóló belépőjegy kiváltásához) kötötték a részvételt, az ülőhelyek száma az előírásoknak megfelelően korlátozott volt.

Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertje a kincses város Főterén •  Fotó: Bede Laura Galéria

Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertje a kincses város Főterén

Fotó: Bede Laura

A különböző események döntő többsége szabadtéri, bekerített helyszíneken (a Bánffy-udvarban, a Romkertben vagy épp Kolozsvár Főterén) kapott helyet, a lázmérésen átesett résztvevőknek pedig be kellett tartaniuk minden, a szakhatóságok által megszabott óvintézkedést: végig szájmaszkot kellett viselniük, csak az egymástól másfél méteres távolságra tett székekre ülhettek.

•  Fotó: KMN/Vakarcs Loránd Galéria

Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

A szervezők szerint az augusztus 19-21. között megszervezett kulturális seregszemle 100 programpontján közel 10 ezer résztvevő volt jelen, az online térben pedig 273 ezer érdeklődőhöz jutottak el a magyar napok eseményei az idén újításnak számító KMN-tévé által.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés