Elszámolna Albert Álmos

Háromszék - Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki területi elnöke elhárítja a Nemzeti Szabadelvű Kör (NSZK) platform lemondásra való felszólítását, de az európai parlamenti választás eredményeiért kész a számadásra a Háromszéki Területi Képviselők Tanácsa előtt. Mint arról már beszámoltunk, Dénes István, az NSZK háromszéki elnöke szerdán kijelentette, hogy Albert Álmosnak választania kell: vagy polgármesterként tevékenykedik tovább, vagy a szövetség alsó-háromszéki területi elnökeként folytatja tevékenységét, mert a két feladatot képtelen egyszerre ellátni.

2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00

Albert Álmos lapunknak úgy fogalmazott: rendkívül meglepte a liberális platform vezetőjének reakciója. „Kritikus helyzeteket gyakran használnak ki leselkedő, ugrásra készen álló politikusok, mint Dénes István, aki a hónapos kampánynak csupán
az utolsó két-három napjában állt az RMDSZ mellé” – mondta. Dénes István erre úgy reagált, hogy a szövetség
nem igényelte támogatásukat, mindössze a kampány utolsó 3 napjában vettek részt benne. Hozzátette: az év elején gyűjtöttek aláírásokat az RMDSZ-nek és Tőkés Lászlónak is. Már akkor felhívták a szövetség vezetőinek figyelmét, tette hozzá, hogy tapasztalatuk szerint Háromszéken az aláírók kétharmada Tőkés Lászlót és egyharmada az RMDSZ-t támogatja, de akkor senki nem vette komolyan őket.
Albert Álmos szerint az NSZK-t ugyan valóban nem kérték fel, hogy vegyen részt a kampányban, de természetes lett volna, ha RMDSZ-platformként másokhoz hasonlóan kampányol. „A háromszéki választási eredményeken el kell gondolkodni, és következtetéseket kell levonni. Ezt sok év alatt megtanultam. Most is így lesz, de a »hol kint, hol bent«, magánérdekek
mentén elmozduló, Dénes-féle politikusok véleményére nem vagyok kíváncsi” – fogalmazott a polgármester. Albert Álmos összehívni készül a Háromszéki Területi Képviselők Tanácsát, ahol elemzik majd a választások eredményeit, és eldöntik, hogy megvonják-e tőle a támogatást, vagy sem. Azt is megtudtuk, hogy az elnök egyelőre nem kapott hivatalos felkérést
senkitől a tárgyalások megkezdésére a Tőkés Lászlót támogató oldallal. Albert Álmos úgy fogalmazott: szerinte
előbb a szövetség országos vezetőségével kell elkezdeni a tárgyalásokat, nem pedig a területi szervezetekkel. „Az
RMDSZ jelöltjei ellen Tőkés László indult, nem az MPSZ vagy az SZNT, ezért nem velük, hanem a püspök úrral kell tárgyalásokat folytatni” –mondta. Megítélése szerint a jövő évi helyhatósági vagy parlamenti választásokra nem lehet kivetíteni az EPválasztás eredményeit.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt

Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt
2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől