
Fotó: A szerző felvétele
2011. július 01., 08:542011. július 01., 08:54
Ugyanez a helyzet a református Láncos templomot vagy a Vécsey-házat bemutató táblák esetében is, melyen azt olvashatjuk, hogy itt kötötték meg a „Francisc Rákóczy”-féle szabadságharcot lezáró szatmári békét. Megjegyzendő, hogy számos neves történész szerint a békeszerződést a nagykárolyi Károlyi-kastélyban írták alá, a Vécsey-házban mindössze az előkészületek folytak. Azt is tudni kell, hogy a fejedelem nem y-nal, hanem i-vel írta a nevét. A pályázat szerint hasonló táblák kerülnek ki a megye számos más műemlékére is.
A pályázat a múlt héten zárult, mely alkalomból sajtótájékoztató keretében mutatták be az elkészült szórólapokat, a turistakalauzt és a térképet, melyek többségének – Csehi Árpád tanácselnök szerint – készült magyar és angol nyelvű verziója is, a tájékoztató táblák, melyeket a napokban kezdtek el kihelyezni, viszont kizárólag román nyelvűek. Csehi Árpád a Krónika érdeklődésre elmondta: ezeket a táblákat ebben a formában kellett átvenniük, mivel „a pályázat így volt megírva”. Az elnök szerint viszont még a nyár folyamán helyeznek ki magyar nyelvű táblákat is a megyei tanács költségén, emellett pedig lehetséges, hogy angol vagy német nyelvű ismeretterjesztőket is készítenek majd, attól függően, hogy milyen méretű pannókra tudnak engedélyt szerezni. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a műemlékek esetén általánosan elfogadott, fehér alapon barna feliratozású turistajelzéseket fogják-e használni, Csehi Árpád elmondta: valószínűleg a többi pannó a nemzetközi szabványoknak megfelelően készül majd el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!