Hirdetés

Elpuskázott kártérítés

Nyolc hónapja késik a vadkárok megtérítését szabályozó kormányhatározat kibocsátása. Már két héten belül a kormány asztalára kerülhet az a határozattervezet, amely a vadak által okozott károk kifizetésének procedúráját szabályozza. Erről Tőke István, a mezőgazdasági minisztérium erdészeti államtitkára tájékoztatta a Krónikát. Az elmúlt év novemberében érvénybe lépett, 2006/407-es vadásztörvény értelmében a kártérítés módozatáról már ez év januárjában kormányhatározatot kellett volna kibocsátani, ez mégsem történt meg.

Gazda Árpád

2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00

A hegy- és dombvidékeken évente több tízezer hektár mezőgazdasági terület és legelő megy tönkre vaddisznók, medvék és szarvasok miatt, Székelyföldön a felmért károk értéke több millió lejt tesz ki. A károsult gazdák közül többen is a helyi önkormányzatoknál, a vadászegyesületeknél teszik le panaszukat, a hatóságok azonban – jogszabály híján – a kár felmérésén és a jegyzőkönyv kiállításán kívül semmit nem tehetnek. Tamás Sándor parlamenti képviselő szerint a vadászlobbi tevékenysége miatt halogatják az új jogszabály kibocsátását. Olvassa el írásunkat!

 

 

Elpuskázott kártérítés

Sokan mondják azok közül, akik évekkel ezelőtt pénzt fektettek a mezőgazdaságba, és reménykedve kezdtek gazdálkodni, hogy a jelenlegi körülmények közepette nincs értelme folytatni. Belefáradtak abba, hogy nemcsak a szélsőséges időjárás, a vadkárok is elveszik a munka örömét, hasznát. „Hiába fordulnak hozzánk, nem tudunk segíteni” – jelentette ki a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke. Vajda Lajos szerint nem csoda, hogy Székelyföldön aki teheti, azon gondolkodik, hogy inkább áttér valamilyen más tevékenységre, és parlagon hagyja földjeit, vagy kiadja olyanoknak, akik bele mernek vágni.

A vadak okozta károk megtérítésének a halogatása régi sérelme a hegy- és dombvidéki gazdálkodóknak. Csak a Székelyföldön évente több tízezer hektár mezőgazdasági terület és legelő megy tönkre vaddisznók, medvék és szarvasok miatt, a felmért károk értéke több millió lejre rúg. A vadásztársaságoknál továbbra is halmokban állnak a kárpótlási kérések, a földtulajdonosok pedig maradnak a kárral és legjobb esetben a termésmaradékkal.

„Összehívtam ismerőseimet, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kiszedjük a krumplit, mielőtt a szarvasok teljesen feltúrnák a földet” – panaszolta a Krónikának Keresztes Tibor mikóújfalusi gazda, a sepsiszéki település alpolgármestere. Termésének egyharmada már odaveszett a vadak miatt, kártérítésről azonban, mint mondja, álmodni sem mer. „A vadászegyesületekhez hiába fordulunk segítségért, mert onnan azt a választ kapjuk, hogy őrizni kell a vetést. De mit tegyen az, akinek öt-hat helyen mérték ki a területét?” – teszi fel a jogos kérdést Fodor István, Bodok község polgármestere.

Bár a tavaly novemberben érvénybe lépett, 2006/407-es vadásztörvény külön cikkelye szögezi le a vadkárok megtérítését, a kárpótlási procedúráról közel egy éve vitáznak Bukarestben. A törvény tizenharmadik paragrafusa kimondja, a kártérítés módozatáról a jogszabály érvénybe lépésétől számítva 60 napon belül kormányhatározatot kell hozni, erre azonban azóta sem került sor. Tamás Sándor országgyűlési képviselő, az alsóház jogi bizottságának tagja úgy véli, az ügy jegeléséért elsősorban az Országos Erdőgazdálkodási Vállalat (ROMSILVA), valamint az országos vadásztársaság okolható.

„A törvénytervezet kimondja, a vadak okozta károk kifizetése a vadásztársaságokra hárul, akárcsak Európa más országaiban. Nyilván egy ilyen döntés nem felel meg az állami vadászegyesületeknek, amelyek továbbra is szép hasznot húznak a vadásztatásból” – fogalmazott a felső-háromszéki képviselő.

A mezőgazdasági minisztérium illetékese szerint van remény arra, hogy a kárpótlási eljárást szabályzó kormányhatározat két héten belül megjelenjen. Tőke István erdészeti államtitkár a Krónikának elmondta, már tárgyaltak a vadászok nemrégiben létrejött országos érdekvédelmi tanácsával, akik láttamozni kívánták a jogszabálytervezetet. Döntés született arról, hogy a vadászegyesületek hozzanak létre egy olyan pénzalapot, melyből kifizetik a vadak okozta kárt. „A jogszabálytervezet szerint a kifizetés kétféleképpen történik: ha a károkat a törvény által védett vadak okozzák, a kártérítés a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe kerül, minden más esetben a károkat a vadászegyesületek fogják megtéríteni” – tájékoztatott az államtitkár. A károk értékét megállapítani hivatott bizottság a megyei mezőgazdasági (adott esetben a környezetvédelmi) igazgatóság szakemberéből, a helyi tanács, valamint a körzeti vadászegyesület képviselőjéből áll. Tőke elmondta, a vadak okozta károk megtérítéséről tárgyaltak már biztosítótársaságokkal is, megállapodás azonban nem született.

Gyergyai Csaba


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés