
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok azt a kolozsvári férfit, akit 8 éves kisfia meggyilkolásával gyanúsítanak a hatóságok.
2020. július 30., 13:492020. július 30., 13:49
2020. július 30., 13:512020. július 30., 13:51
A 46 éves férfit szerdán tartóztatták le 24 órára a kolozsvári táblabíróság ügyészei, akik 8 éves kisfia fogva tartásával, családon belüli erőszakkal és szándékos emberöléssel vádolják.
Az ügyészek szerint a férfi múlt szombattól, július 25-étől kezdődően tartotta fogva 8 éves kisfiát, majd 26-ára virradó éjszaka gyilkolta meg. Utána két napig a gyerek holttestével a gépkocsijában bujkált a rendőrség elől, akik kedden reggel fedezték fel a gyilkosságot.
A férfit végül szerdán este 20 óra körül sikerült elfogni Alsófüle település határában. A nyomozók láttán egy késsel felvágta az ereit, ám a rendőrök a helyszínen ellátták a sebeit, túlélte az öngyilkossági kísérletet. Elfogása után kórházba szállították.
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság – mint arról beszámoltunk –, kedden délután bocsátott ki körözést a férfi ellen, arra kérve a lakosságot, tárcsázza az 112-es sürgősségi hívószámot, ha látja valahol. Nem hivatalos információk szerint a rendőrök a helyi lakosság jelzése nyomán bukkantak a településeken kívül menekülő férfi nyomára.
Alaposan megkérdőjelezi a nyomozók munkájának hatékonyságát, hogy adott Facebook-csoportokon már hétfőn olyan információk keringtek, miszerint a gyanúsított személygépkocsiját szemtanúk aznap Oláhléta környékén látták. Kérdéses, hogy miért nem fésülték át a környéket a nyomozók már aznap.
A nő, aki látta a férfi gépkocsiját a gyilkosság helyszínének közelében, az Evenimentul Zilei online kiadásának elmondta: taxisként hamar felismerte a rendőrség által keresett autót, ezt jelezte a Facebookon, majd a rendőrségnek is.
A gyermek eltűnéséről az édesanyja bejelentése nyomán bocsátott ki tájékoztatást a hétvégén a rendőrség. ifjabb T. Gy. július 25-én késő este édesapjával együtt távozott, azóta nem látták őket, és az édesanya nem tudott kapcsolatba lépni sem gyermekével, sem annak apjával. Lapunk úgy tudja, hogy az elvált szülők felváltva nevelték a gyermeket, aki az elmúlt időszakban az apjával tartózkodott.
A Ziarul Clujean beszámolója szerint az anya azután értesítette a rendőrséget a gyerek eltűnéséről, hogy T. Gy. késett a találkozóról, melyen át kellett volna adnia a nőnek a kisfiát, akire 30 napig vigyázott.
Takács Annamária úgy nyilatkozott, nem tartotta képesnek gyerekgyilkosságra volt férjét, és nem érti, ha féltékeny volt, miért nem neki vagy az élettársának ártott, miért a gyerek életét vette el. Hozzátette, örül, hogy T. Gy. öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel, ugyanis így egész életében szenvedni fog tettéért.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
szóljon hozzá!