Élő történelemóra a deportálások túlélőivel

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Szerencs város német nemzetiségi önkormányzata, valamint a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága közös rendezvénye keretében, „élő történelemórán” maguk a túlélők is megszólaltak.

A Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944–1945-ben. Konferencia a Malenkij Robot emlékév keretében című rendezvénysorozat nyitóeseményén Mile József az egyik túlélő mesélte el deportálásának történetét.

A pénzt kidobták az ablakon

Bitay László, a szovjet deportálások másik kolozsvári túlélője pontosan emlékezett arra, hogy őt a Széchenyi téren fogták el az orosz katonák, ahonnan a Honvéd utcai törvényszékre vitték. Itt gyűjtötték össze a foglyokat, a kétszemélyes cellákba 25 embert is bezsúfoltak.

Elmondta, a rácsos ablakon át rálátott saját házukra. Aztán az éj közepén a törvényszék előtt sorba állították őket, ott találkozott az édesapjával. Ekkor értette meg, ha történetesen otthon marad, szintén elhurcolták volna.

Gyalog mentek Tordára, ahová délután kettőkor érkeztek meg holt fáradtan. Itt marhavagonokba zárták őket, egy-egy vagonban 70–80 embert is bezsúfoltak, noha a vagonokon olvasható volt, hogy hat ló vagy 40 ember fér el bennük. A háromnapos vonatút során a szovjet katonák időközönként betöttek a foglyokhoz fosztogatni, de a pénz nem érdekelte őket.

„Édesapámnál volt száz pengő, azt egyszerűen kidobták az ablakon” – mesélte Bitay László. Mint mondta, útközben néhányan megszöktek, ezek pótlására mindenkit beraktak a foglyok közé, akit a vasútállomások környékén találtak. Rámutatott, úgy élte túl a deportálást, hogy mire megérkeztek, egy kelés lett a lábán, és elfertőződött, így kórházba került. Az egész telet itt húzta ki, dolgoznia nem kellett, mert nem lehetett a lábára cipőt húzni.

Hercehurca a kártérítésért

Benkő Levente történész, újságíró és dr. Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE oktatójának előadásaiból kiderült: az erdélyi magyarok és németek egy részét a romániai munkatáborokba internálták, más részüket a Szovjetunióba hurcolták.

Benkő Levente Magyarok és németek internálása, magyarellenes atrocitások 1944 őszén Romániában című prezentációjában az erdélyi magyarellenes mészárlásokra is kitért. A vérengzések szemléltetéseként elmondta: amikor egy vegyes családban a román családapa azt kérte, hogyha a feleségét és gyerekeit lelövik, őt is lőjék le, megtették.

A román hatóságok ennek ellenére csak nagy harcok árán hajlandók a nemzetiségük miatt meghurcolt magyaroknak és családtagjaiknak járó kártérítést megítélni, mutatott rá a szakember, aki szerint a levéltárból kellett előásni az etnikai tisztogatást bizonyító rendeleteket.

Dr. Murádin János Kristóf Erdélyi magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunióba 1944–
1945-ben. A deportálások emlékezete című előadásában elmondta: Kolozsvárról több mint ötezer német és németes nevű magyar civilt hurcoltak el „hadifogolyként”, köztük feltűnően sok értelmiségit.

A deportáltak 16 százaléka volt értelmiségi, ők haltak meg a leghamarabb, de összesen 1600–1800 kolozsvári pusztult el. A túlélők sem tudtak soha többé visszailleszkedni a társadalomba, hiszen még beszélniük is tilos volt az őket ért meghurcoltatásokról, mondta az előadó.