Hirdetés

Élő szellemi örökség díjat kapott Páll Ágoston korondi fazekasmester

Páll Ágoston korondi fazekasmester vette át szombaton az UNESCO által megalapított, Élő Szellemi Örökség díjat. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete elismerését a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, valamint Korond községi tanácsa által szervezett ünnepségen veheti át a fazekasmester. A Kelemen Hunor kulturális miniszter átadta díjat első alkalommal vehették át Romániában. Páll Ágoston műveit Románia mellett Magyarországon, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban is láthatta kiállításokon a közönség. A fazekasmester a hagyományos népművészet megőrzéséért több díjat kapott már.

2011. május 22., 13:342011. május 22., 13:34

Kelemen Hunor kulturális miniszter a díj átadásakor úgy fogalmazott: az esemény azt jelzi, hogy értékeink vannak, amelyek nemzetközi elismerésnek és hírnévnek örvendenek. Páll Ágoston családja generációkon keresztül művelte a fazekasmesterséget úgy, hogy mindig tiszta forrásból merítettek. Forma-, szín- és motívumvilága megőrizte a hagyományokat. „Ez a díj nem csak Páll Ágoston munkásságát ismeri el, hanem a korondi fazekasmesterség több száz éves múltját. Ezen az ünnepi eseményen azonban arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy identitásunk, nemzeti értékeink megtartásában akkor leszünk sikeresek, ha megőrizzük a tiszta forrást” – mondta.

Katona Mihály, Korond község polgármestere kiemelte: a korondiak identitástudata összefonódott a fazekasmesterséggel, ugyanakkor megköszönte a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek, hogy javasolta a díj elnyerésére Páll Ágostont.

Az ünnepi eseményen több előadást is meghallgattak az érdeklődök, lehetőség volt a Páll Ágoston munkáiból álló kiállítás megtekintésére, majd Tőtszegi Tekla, a Szellemi Örökségvédelmi Bizottság tagja mondott laudációt. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális tárcavezető a méltatást követően átadta Páll Ágostonnak az Élő Szellemi Örökség díjat jelképező díszoklevelet, erőt, kitartást és jó egészséget kívánva további munkásságához. 

Páll Ágoston köszönőbeszédében édesapja tanítását idézte fel: „a cserép nem ég el, a víz nem áztatja el és minden egyes darabban egy kor kultúráját fedezhetjük fel.”

A Korondi Fazekasok Szövetsége honlapján található önéletrajza szerint az 1946. május 24-én született Páll Ágoston a fazekasmesterséget szüleitől tanulta és a néhai Bandi Dezsőtől, aki a Páll-család három nemzedékét oktatta. Felesége, Veronika festi és díszíti az edényeket. Hét gyermekükből négy fazekasként dolgozik.

Műveit Románia mellett Magyarországon, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban is láthatta kiállításokon a közönség. Páll Ágoston a hagyományos népművészet megőrzéséért több díjat kapott már.

Románia 2006-ban csatlakozott a Szellemi Kulturális Örökség védelméről szóló egyezményhez. Az életre szóló, személyes és átruházhatatlan Élő Szellemi Örökség-díjat Romániában a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium által létrehozott Országos Szellemi Örökségvédelmi Tanács ítéli oda az. A jelentkezési iratcsomók számától függetlenül, évente legtöbb öt tiszteletbeli díjat osztanak szét. A díjazottnak egyszerre kell lennie a szellemi örökség védőjének, továbbadójának, alkotójának és kitűnő megjelenítőjének oly módon, hogy képes legyen hagyományos kulturális modellek továbbadására, miközben az örökséggel rendelkező és a tudományos szakmai közösség egyaránt elismeri munkásságát. A jelölt bizonyítható módon kiváló szakmai tevékenységet kell felmutasson.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés