2007. november 29., 00:002007. november 29., 00:00
A tegnapi gyűlésen az önkormányzati képviselők egyöntetűen amellett szavaztak, hogy az elnökválasztást halasszák el a jövő havi ülésig. Ugyanakkor elfogadták Szabó István lemondását elnöki és képviselő-testületi mandátumáról, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy tanácsosának lemondását is, akinek tisztsége összeegyeztethetetlen az új munkakörével. Draveczky Károly, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője lapunk kérdésére elmondta, az elnapolására azért volt szükség, mert a két megüresedett képviselő-testületi széket a tegnapi ülésen még nem lehetett betölteni. „Először a megyei tanácsnak tudomásul kellett vennie a lemondást, majd azt követően a törvényszéknek kell hoznia egy határozatot, amelyben megállapítja, hogy a pártlista szerint ki a következő jogosult a tisztség betöltésére. Csak ezután kerülhetnek be új tagok a testületbe” – magyarázta a frakcióvezető.
Amint arról már beszámoltunk, a liberális párt – Ovidiu Silaghi megyei elnök szerint – frakcióvezetőjét, Valentin Macecet jelöli az elnöki tisztségre. Az RMDSZ szintén indít jelöltet, azonban a szövetség egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni, kit javasolnak. A PSD-sek, akik a szövetséggel 2004-ben kötött együttműködési megállapodás értelmében megkapták a két alelnöki mandátumot, egyelőre nem döntötték el, jelölnek-e valakit az elnöki tisztségre.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.