Amint arról már korábban beszámoltunk, a szervezet bejegyzésének idõpontját korábban október végére idõzítették. A választási törvény értelmében az MPP bejegyzéséhez 25 ezer aláírásra volt szükség, úgy, hogy megyénként legalább 700 kézjegyet kellett begyûjteni. Szász Jenõ szerint a legtöbb szignót Székelyföldön gyûjtötték össze, a legnehezebben a Kárpátokon túli megyékben és Bukarestben teltek a listák. Az MPSZ 2005 novemberében kezdte el a pártbejegyzéshez szükséges aláírások gyûjtését. Az idei nyár elején a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor végét, július 22-ét határozták meg az aláírások begyûjtésének céldátumaként. Akkor az MPSZ vezérkara elhatározta, ha július közepéig nem sikerül összegyûjteni a pártbejegyzéshez szükséges aláírásokat, testületileg lemondanak. A döntést idõközben elvetették, majd a bejegyzésre vonatkozó határidõt augusztusi, késõbb szeptemberi dátumra módosították, mivel a többségében román lakosságú megyékben nem sikerült öszszegyûjteni a szükséges aláírásokat.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.