
Nincs érdeklődés a Nagyváradi Állami Egyetem orvosi és fogorvosi kara által fontolgatott magyar nyelvű tagozatra, ezért egyelőre elnapolják a létrehozását – közölte a beindítást nyár óta fontolgató Florian Bodog, a felsőoktatási intézmény dékánja.
2016. január 12., 18:472016. január 12., 18:47
A Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szenátori mandátumot is nyert fakultásvezető a Krónikának elmondta, hogy az akkreditálás nagy kiadással járna, így garancia kell, hogy megtérül a mintegy 70 ezer lejre becsült befektetés. „Legalább ötven biztos hallgatóra lenne szükség a fenntarthatósághoz, de semmilyen visszajelzést nem kaptunk, amióta a nyáron a sajtón keresztül felvetettük az ötletet. Csak a magyarországi egyetemeken oktató professzorok jelezték, hogy nálunk is vállalnák az oktatást” – magyarázta Bodog.
Meglátása szerint nehéz felvenniük a versenyt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel (MOGYE), amely ismertebb, az ottani magyar nyelvű orvosképzésnek hagyománya van. Azt már korábban jelezte, hogy az erdélyiek mellett számítanának magyarországi hallgatókra is, de tapasztalata szerint jelen pillanatban inkább az angol nyelvű tagozatuk érdekel több személyt.
„Kérdéses, hogy lenne-e a magyarországi, határ menti hallgatók részéről igény váradi magyar nyelvű tagozatra” – tette hozzá a dékán. Mint mondta, az angol nyelvű képzés népszerű, hiszen a befejezése után könnyebb a munkavállalás. Ugyanakkor, mint hangsúlyozta, a magyar tagozatról sem mondott le teljesen, így ha a jövőben igény mutatkozik rá, ismét fontolóra veszik annak beindítását.
Florian Bodog, amikor tavaly ismertette elképzelését, rámutatott, hogy a tanerőbiztosítás nem ütközne nehézségbe, és komoly lehetőséget látott arra, hogy a magyar tagozat révén a nagyváradi egyetem kinője magát a kicsinek számító tanintézetek sorából. Remélte, hogy akár már idén ősztől elindíthatják az akkreditációs folyamatot. A nagyváradi orvosi kar jelenleg is együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel, de Romániában kizárólag a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem biztosít magyar nyelvű orvosképzést.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!