2011. október 11., 08:072011. október 11., 08:07
A szövetség megyei szervezetének állandó tanácsa közleményben reagált arra, hogy a román szélsőséges szervezet a Megbékélés parkjában tartott megemlékezés idején óriási román lobogót és pannót függesztett ki, melyen az állt, hogy Bem József és hadserege 40 ezer románt gyilkolt le 1848-ban. A közleményben kifejtik: a „felelőtlen személyek által szervezett, nem engedélyezett akció” célja az volt, hogy megzavarja a 13 vértanú emlékére rendezett megemlékezés ünnepi hangulatát”. Mint írják, a pannón látható, történelmi igazságot nélkülöző szöveg ellentétes a hely szellemével, mely a román–magyar megbékélés jelképe. Az Új Jobboldal mintegy 30 aktivistája a Diadalívnél foglalt állást a megemlékezés alatt, s a helyszínen nagy számban jelen lévő hatóságok nem akadályozták meg akciójukat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?