2011. június 21., 15:162011. június 21., 15:16
„Az Oláh Zoltán ellen elkövetett agresszió nem csak személye ellen szólt, hiszen az ittas állapotban lévő fiatalok magyarellenes szólamokat is kiabáltak, így az erdélyi magyarság egészét érintő vandalizmusnak vagyunk a tanúi”- áll Kelemen Hunor keddi közleményében.
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor a tettesek mielőbbi felelősségre vonását kéri. „Ezt személyesen Traian Igas belügyminiszternek is tolmácsoltam és arra kértem, hogy a rendőrség gyorsan és példamutatóan járjon el az ügyben” – mondta. Ugyanakkor rendkívül aggasztónak tartja az elmúlt időszak felerősödött, magyarellenes hangulatát, ezért bölcs és megfontolt nyilatkozatokra és a békés együttélés szorgalmazására hívja fel a politikai szereplők figyelmét.
Kelemen Hunor ugyanakkor felkéri Gyulafehérvár és Fehér megye vezetőit, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a hétvégén történt erőszakos cselekedetnek ne legyen folytatása és állítsák helyre a békés együttélés feltételeit a térségben.
Román huligánok szombaton este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. Az intézményvezetőt egyértelműen magyarsága miatt bántalmazták.
A hírt megdöbbenéssel fogadta a Magyar Külügyminisztérium. A tárca reményét fejezte ki, hogy „nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével”.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!