
Archív felvétel
Fotó: Haáz Vince
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kapta meg a 2020-as Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.
2021. június 13., 21:192021. június 13., 21:19
2021. június 13., 21:232021. június 13., 21:23
A Tőkés László Alapítvány által 1989-ben létrehozott rangos díjat még tavaly ítélte oda a szervezet kuratóriuma a székely politikusnak, azonban a koronavírus-járvány miatt az ünnepséget csak most lehetett megrendezni. Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a díjazott és az általa vezetett szervezet külhoni magyarság érdekében tett erőfeszítéseit felidézve laudációjában elmondta, Izsák Balázs vezetésével az SZNT a „székely politikai szubjektivitást” hozta létre nemcsak a Kárpát-medencében, hanem nemzetközi szintéren is.
Szavai szerint Izsák Balázs ugyanannak a küzdelemnek a folytatója, mint amelyet Tőkés László elindított, így ezt az elismerést nagybetűvel akár „a meg nem alkuvás” díjának is hívhatnák. Temesvár szellemisége, a hallgatás falának ledöntése nem egy egyszeri feladat, hanem egy szemléletmód, mely nélkül a magyar nemzetpolitika sem itthon, sem határon túl nem lehet eredményes – hívta fel a figyelmet Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke emlékeztetett, a nemzeti régiókról szóló, az SZNT által indított polgári kezdeményezés eddig tizenegy országban volt eredményes, ennek során 1 millió 167 ezer online, valamint 250 ezer papír alapú aláírást sikerült összegyűjteni.
A pandémiát és az akciót kísérő, 2013-tól 2021-ig tartó „jogi hercehurcát” figyelembe véve ez egy csoda – értékelt a politikus, hozzátéve, a polgári kezdeményezés sikerével az SZNT „szintet ugrott” és belépett az európai nagypolitikába. Kitért arra, sokaknak nem tetszenek a magyar nemzetpolitika sikerei, de akadtak támogatók is: a sikerbe besegített Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos is, aki saját hivatalának értékrendjével és az Európai Unió bíróságával szembemenve elősegítette a mintegy másfél millió aláírás összegyűjtését. „Az európai szövetségépítésnek egy egészen egyedülálló pillanatát jelenti tehát ez a mostani siker, az őshonos nemzeti kisebbségi brand építése a jövő útja, ami egy rendkívül fontos és szép feladat” – mondta Németh Zsolt, reményét fejezve ki, hogy Izsák Balázs vezetésével az SZNT sikerre viszi az EU nemzeti kisebbségeinek ügyét.
Izsák Balázs Sepsiszentgyörgyön született 1952-ben, 1971-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban, felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Politechnikai Intézet energetikai karán végezte el 1976-ban. Az erdélyi közéletben a Ceaușescu-rendszer bukása óta folyamatosan részt vesz, számos kisebbségpolitikai írása jelent meg. 1990-ben az RMDSZ tagja lett, 2008-ban választották meg az SZNT elnökének, majd 2013-ban és 2017-ben is újraválasztották. A Györi Sándor szobrászművész által készített emlékplakettet Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnöktől vette át Izsák Balázs.
A Tőkés László volt református püspök nevét viselő alapítvány célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért. A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök, vagy Balog Zoltán, református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi emberierőforrás-miniszter.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!