2007. november 28., 00:002007. november 28., 00:00
A 24, illetve 30 éves tolvajt egy rendőrjárőr azonosította. Az igazoltatás során feltűnt, hogy a férfiak nem tudják megindokolni, honnan származik a náluk lévő nagymennyiségű élelmiszer. Mint kiderült, a tolvajok a sepsiszentgyörgyi Olt híd közelében lévő bevásárlóközpontot fosztották ki, úgy, hogy egyikük lefoglalta az eladót, a másik pedig egy nagy kosár lopott áruval a bejárat közelében várakozott. Amikor újabb vásárló érkezett a boltba, és a mozgásérzékelő kinyitotta a bejárati ajtót, a tolvaj kisurrant rajta. Corneliu Câmpeanu szerint kiderült, hogy a tolvajok Erdély és Moldva több városában rendszeresen kifosztották az illető üzletlánc bevásárlóközpontjait, és minden esetben kosárba rakták a drága élelmiszereket, italokat és játékokat. A két férfi több tízezer lejes kárt okozott a cégnek. A lopásra az adott lehetőséget, hogy az üzletlánc boltjai mindenhol ugyanazon modell szerint épültek, és hiányos volt a biztonsági rendszerük. A sepsiszentgyörgyi rendőrség parancsnoka felhívja a boltok tulajdonosainak figyelmét: mivel karácsony környékén megszaporodnak a lopások, fektessenek nagyobb hangsúlyt az áru őrzésére.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.