2011. május 04., 09:222011. május 04., 09:22
Mint ismeretes, a megyeszékhelyi lőtéren éppen hadgyakorlat zajlott, amikor a közeli Árkoson, a nyugdíjas férfi mellett elsüvített a golyó, levert egy cserepet, és a ház mellett ért földet. Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő elmondta, Szőcs Albert feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozók megvizsgálták a helyszínt, majd bizonyítékként átvették a lövedéket és a törött cserepet. Közölte, a lőszer ballisztikai elemzése folyamatban van, de a szakemberek első ránézésre azt állapították meg, hogy 35 milliméter hosszú, azonosítatlan kaliberű, viszont katonai nyomjelző lövedékre jellemző nyomok vannak rajta.
A rendőrség megállapításai alátámasztják Szőcs Albert gyanúját, miszerint a sepsiszentgyörgyi katonai létesítményen lőtték ki. A rendőrségi szóvivő azonban hangsúlyozta, arról csak később döntenek, hogy az ügyben indítanak-e bűnvádi eljárást.
György Ervin Kovászna megyei prefektus is sürgeti az ügy kivizsgálását, s úgy nyilatkozott: amennyiben a ballisztikai vizsgálatok is igazolják, hogy a golyó a katonai fegyverből származik, újra javasolni fogja a védelmi minisztériumnak a lőtér megszüntetését.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ugyanakkor felkérte az RMDSZ-képviselőit, interpelláljanak a parlamentben a lőtér felszámolása érdekében. Az árkosi, sepsiszentgyörgyi lakók és elöljárók régóta követelik a sepsiszentgyörgyi közös temető szomszédságában lévő katonai létesítmény felszámolását, mivel már saját udvarukon sem érzik magukat biztonságban, a gyakorlatok zavarják a temetési szertartásokat.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!