Hirdetés

Elégedetlenek az egyetemi hallgatók

Az oktatási törvény módosítását sürgeti a Romániai Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR), amely a diákok jogainak tiszteletben tartását, a kollégiumok építését és az ösztöndíjak emelését is hiányolja, az egyetemi hallgatók ugyanakkor a rektorválasztásba is nagyobb beleszólást szeretnének. 

Kiss Előd-Gergely

2015. április 07., 17:132015. április 07., 17:13

Rés Konrád Gergely, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke a Krónikának elmondta: alapvető probléma, hogy kevés pénzt, a bruttó hazai terméknek (GDP) mindössze 3 százalékát fordítják oktatásra, holott ennek legalább kétszeresére lenne szükség.

„A szociális ösztöndíjak értéke például nagyon kevés, havi 180 lej körüli összegből elég nehéz megélni Kolozsváron, akkor is ha az illető szálláshelyet kap egy bentlakásban” – magyarázta lapunknak a KMDSZ elnöke.

Az egyetemista szervezeteket tömörítő szövetség legutóbb Kolozsváron tartott közgyűlést: az egyesületek képviselői arról értekeztek, hogy a diákok jogállását szabályozó törvény három évvel ezelőtti hatályba lépése óta az egyetemek mennyire tartották tiszteletben a hallgatók jogait. Az egyeztetésen arra a következtetésre jutottak, hogy a felsőoktatási intézmények nem foglalkoztak érdemben a kérdéssel, és évről évre kevesebb olyan beruházást hajtanak végre, amely a diákok jólétét szolgálná.

Az egyetemi képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy egyes intézmények még mindig törvénytelen módon állapítják meg a tandíjak mértékét, a szociális ösztöndíj pedig távol áll attól, hogy a szállásra és étkezésre szánt költségeket fedezze. Mint rámutattak: az egyetemi épületek nincsenek akadálymentesítve a mozgássérült hallgatók számára, a felsőoktatási intézmények vezetői pedig ritkán állnak szóba a diákszervezetekkel. A diákszervezetek ezért a napokban figyelemfelkeltő akciókra készülnek az egyetemeken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés