2011. június 10., 08:272011. június 10., 08:27
A nagyvárad-őssi strandról egy lakatost, egy gondnokot és egy mérnököt bocsátottak el a vállalaton belüli vizsgálat eredményeképpen. Amint arról korábban beszámoltunk, hétfőn a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség folytatott ellenőrzést a helyszínen, és több hiányosságot is megállapított, ami miatt húszezer lejre bírságolta a közterület-felügyelőséget, és elrendelte a strand bezárását legalább hat hónapra, amíg az életveszélyes hibákat ki nem küszöbölik. A vállalat friss közleményében azonban az áll, terveik szerint egy hét alatt mindent helyrehoznak, amit a fogyasztóvédők kifogásoltak, a felügyelőség embereit pedig még pénteken meghívják, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e, és adjanak engedélyt az újranyitásra. Mint ismeretes, az őssi strandon szombaton életét vesztette egy 7 éves kislány, mert az örvény az egyik medence lefolyójába rántotta, amikor elkezdődött a víz leeresztése. A tragikus balesetben ügyészségi vizsgálat is folyik.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!