2007. október 29., 00:002007. október 29., 00:00
„Eddig a hálózat mint egy 22 százalékát sikerült felújítani” – ecsetelte az igazgató. Ebben az évben 1,5 kilométernyi vízvezetéket, és 580 méter csatornát cseréltek ki, a beruházás értéke 300 ezer lej. Ennek az összegnek több mint háromszorosát kénytelenek voltak javításokra fordítani. Legalább 15 olyan pontja van ugyanis a városnak, ahol hetente elreped vagy eldugul a vezeték. Az elavult vezetékek miatt különben Sepsiszentgyörgyön a hálózatban 38 százalékos a vízveszteség. „A veszteséget a vállalat állja. Ám ennyivel kevesebb jut a beruházásokra” – magyarázta ªerban Valer. A megoldást az igazgató szerint a kormányzati, és az európai uniós programok jelenthetik. Sepsiszentgyörgynek az elmúlt idõszakban 9,4 millió lejt utaltak ki a környezetvédelmi alapból, ebbõl az összegbõl a közeljövõben 32 utca csatornázását oldják meg.
K. Zs.
Csatornázás megyeszerte
A Kovászna megyei önkormányzat sikeresen pályázott egy 900 ezer euró értékû ISPA-programra. Ebbõl az összegbõl megyeszerte a vízvezeték- és csatornarendszerek kiépítését finanszírozzák, továbbá több ülepítõtelep tervének elkészítését fedezik. A kivitelezési munkálatokra összesen 60 millió euróra lenne szükség. A további pénzösszeget az uniós strukturális alapokból kívánják megpályázni.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.