Hirdetés

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

templom

A templomot úgy építették, hogy a tartos vízszintemelkedés ne ártson az épületnek

Fotó: Raffai Attila

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak, a templomot úgy építették, hogy kibírja a hasonló vízszintemelkedéseket. Az elöljáró ugyanakkor a létesítmény látogatottságáról is beszélt lapunknak, megjegyezve, hogy az idegenforgalmi szempontból a parajdi sóbányát ért katasztrófa minden bizonnyal kihatással lesz az egész régióra.

Deák Szidónia

2025. május 30., 18:312025. május 30., 18:31

2025. május 30., 19:332025. május 30., 19:33

Az elmúlt hetekben lezúduló nagy mennyiségű csapadék kétségkívül Parajdon okozta a legnagyobb károkat, ám az áradások a térség más településein is gondot okoztak. A Parajdtól 40 kilométerre, Maros megyében található bözödújfalusi gyűjtőtó vízszintje is jelentősen megemelkedett, ennek következtében víz alá került a tavaly átadott Összetartozás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester megkeresésünkre péntek délelőtt elmondta, a kommunista rendszer idején elárasztott Bözödújfalu jelképének számító templom falaiból mindössze fél méter látszik ki,

és a hatóságok lezárták a Siratófaltól megközelíthető ökumenikus templomhoz vezető aszfaltozott utat.

Hirdetés

„A heves esőzések következtében az elmúlt hetekben összesen 1 méter 10 centit emelkedett a gyűjtőtó vízszintje, szinte elérve a kétezres évek elején mért vízszintrekordot. Hála Istennek az elmúlt 24 órában körülbelül egy centiméter emelkedést mértünk, úgy néz ki, jelenleg a vízszint stagnál. Ez annak is köszönhető, hogy a vízügyisek tegnapelőtt este megnyitották a zsilipeket, és megkezdték a víz leeresztését a tóból. Erre azért csak most kerülhetett sor, mert a Küküllő vízszintje az elmúlt napokban rendkívül magas volt, és ha korábban kezdték volna meg a víz kiengedését, az áradást idézhetett volna elő a folyó alsó szakaszán” – magyarázta az RMDSZ-es elöljáró.

templom Galéria

Víz borítja a templomhoz vezető utat is

Fotó: Haáz Vince

„Szembenéz” az árral mind az Összetartozás temploma, mind az unitárius istenháza

Arra a kérdésünkre, hogy milyen következményekkel járhat a tavaly átadott emlékmű struktúrájára nézve, ha a falak hosszabb ideig víz alatt maradnak, a polgármester elmondta,

már a templom tervezésekor számoltak azzal, hogy az őszi és tavaszi esőzések alkalmával víz kerülhet a hajórészbe.

Ennek megfelelően úgy építették meg a templomot, hogy tartósabb vízszintemelkedések se okozzanak károkat.

„Hogy valójában mekkora a kár, az majd akkor derül ki, amikor visszahúzódik a víz. Ugyanakkor nem látom esélyét annak, hogy komolyabb károkat okozzon ez a vízszintemelkedés, legfeljebb különféle hordalék rakódhat le a templomhajóban, amelyet a víz visszahúzódása után majd el kell távolítani” – fogalmazott a polgármester.

Bár valamivel magasabban helyezkedik el mint a szocialista falurombolás szimbólumának tekintett templom, az unitárius istenháza romjait is elöntötte a víz. Az elöljáró elmondta, a templom megmaradt falain tavaly civil kezdeményezésre állagmegőrző munkálatokat végeztek, a tartós vízborítás nem tesz jót az épület állapotának, azonban nem ez az első alkalom, hogy víz alatt van az épület, és reményeik szerint a vízszintemelkedés most sem okoz visszafordíthatatlan károkat.

templom Galéria

A templom hajórésze víz alá került

Fotó: Haáz Vince

Évente sokan kíváncsiak a vízből kimagasló templomra

Az elöljárót arról is kérdeztük, mennyire számít népszerű turistacélpontnak a régióban Bözödújfalu. Mint kifejtette, noha nincsenek kimutatások az ide látogatók számáról, azt tapasztalják, hogy

azok a turisták, akik felkeresik az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt, ellátogatnak a közigazgatásilag a Küküllő menti kisvároshoz tartozó Bözödújfaluba is.

„A tavaly átadott Összetartozás temploma már az építését megelőzően is sok látogatót vonzott, az átadás óta pedig kifejezetten népszerű úti cél lett. Nemcsak a környékről, hanem az anyaországból és más országokból is jönnek turistaidényben és az ünnepek környékén, például ilyenkor, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra menet sokan felkeresik a kommunizmusban elárasztott falut. Sőt az elmúlt hetekben, ahogy az emberek tudomására jutott, hogy víz alá került a templom hajója, még többen felkeresték, míg járható volt az út” – fejtette ki Szász Levente Loránd. Arról is beszélt, hogy az idegenforgalmi szempontból a parajdi sóbányát ért katasztrófa minden bizonnyal kihatással lesz az egész régióra.

korábban írtuk

Sóvidéki együttműködésre van szükség, ami a parajdiakat is megsegítheti a katasztrófahelyzetben
Sóvidéki együttműködésre van szükség, ami a parajdiakat is megsegítheti a katasztrófahelyzetben

Most, a bányakatasztrófa árnyékában mérettetik meg a sóvidéki turizmus rezilienciája, tehát rugalmas ellenálló képessége – fejtette ki a Krónika megkeresésére dr. Horváth Alpár egyetemi oktató.

Idézet
Egyelőre még megbecsülni sem lehet, mekkora veszteséget jelent a bányatragédia, de az biztos, hogy nemcsak Parajdot és a Sóvidéket, hanem egész Erdélyt érinti majd,

különösen turisztikai és gazdasági szempontból” – fogalmazott. Hozzátette, a parajdi sóbánya sok szempontból húzóágazatnak számított a térségben. Hatása a vendéglátásra, a helyi kisvállalkozásokra, sőt az egészségturizmusra is kiterjed, mivel évente sokan jártak ide gyógyulni.

templom Galéria

Közadakozásból építették fel a kommunista falurombolás jelképének számító Összefogás templomát

Fotó: Pinti Attila

Történelem a víz alatt: a kommunista falurombolás szimbóluma

Mint arról korábban beszámoltunk, az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. A templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre. A Ceaușescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vizét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében.

A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált.

A víztározó a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.

Az Összetartozás templomát közadakozásból építették fel a 2014-ben összeomlott katolikus templom emlékére, mely a tó vízéből kiemelkedve szimbólumként emlékeztetett a romániai falurombolásra. Az istenházát tavaly augusztus 3-án szentelték fel, ezzel emléket állítva nemcsak az egykori római katolikus istenházának, hanem a többi felekezetnek is.

korábban írtuk

Templomszentelés: Bözödújfalu ma nemcsak az értelmetlen kommunista rombolás, hanem a kitartás szimbóluma is
Templomszentelés: Bözödújfalu ma nemcsak az értelmetlen kommunista rombolás, hanem a kitartás szimbóluma is

Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, és újjászülésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat

Megnyílt az Élő Népművészet XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régiójának tárlata a Melody/ Központi szállóban, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelyén.

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr

Sokadszorra kapták el a tordai rendőrök azt a 30 éves férfit, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé. Több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, ezúttal rácsok mögé került.

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr
2026. március 21., szombat

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
2026. március 21., szombat

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő

Az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) vezetője közölte, hogy egyre jobban felmelegszik az idő, jövő héten akár 20 Celsius fok is lehet. Beköszönt az igazi tavasz, kellemes időre lehet számítani.

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját

A Kolozs megyei Mészkőn tartják a Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját.

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját
2026. március 20., péntek

Alaposan lefaragták az állások számát a Hargita megyei közigazgatásban

A Hargita megyei prefektúra közölte a helyi önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal a 2026-ra megállapított maximális alkalmazotti létszámkeretet, amely közel 30 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

Alaposan lefaragták az állások számát a Hargita megyei közigazgatásban
2026. március 20., péntek

Temesváron jelentős közúti beruházás indul európai forrásból

Temesvár polgármestere, Dominic Fritz aláírta a város keleti részén húzódó 2-es körgyűrű (Inelul 2) befejezéséhez szükséges európai finanszírozási szerződést.

Temesváron jelentős közúti beruházás indul európai forrásból
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Elképesztően szemetes az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park

„Az erdő nem szemetesgödör!” – hívta fel a figyelmet a Romsilva állami erdészet arra, hogy rengeteg, a természetben szétdobált hulladékot szedtek össze az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkban.

Elképesztően szemetes az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park
2026. március 20., péntek

Kolozs megyében akár 1700 állás is megszűnhet az önkormányzatoknál

Kolozs megye prefektusa, Maria Forna szerint a megyei önkormányzatok szintjén mintegy 1700 állás megszüntetésére kerülhet sor, de a részletek még nem véglegesek.

Kolozs megyében akár 1700 állás is megszűnhet az önkormányzatoknál
2026. március 20., péntek

Tévéket kínált feketén eladásra, százezer lejes kárt okozott az államkasszának

Internetes oldalakon kínált eladásra elektronikai eszközöket egy margittai férfi. A jogi formában működő vállalkozás nélküli kereskedő tévékészülékek forgalmazásával mintegy 100 ezer lejes kárt okozott az államkasszának.

Tévéket kínált feketén eladásra, százezer lejes kárt okozott az államkasszának
Hirdetés
Hirdetés