
Fotó: Pinti Attila
Kilenc megye 13 településén kellett közbelépniük a katonai tűzoltóknak az elmúlt 24 órában az esőzések és az erős szél okozta károk elhárítására.
2020. június 12., 10:312020. június 12., 10:31
2020. június 12., 10:352020. június 12., 10:35
Az országos katasztrófavédelem (IGSU) tájékoztatása szerint Brassó, Buzău, Galac, Hargita, Máramaros, Maros, Szilágy, Suceava és Vaslui megyében riasztották a katonai tűzoltókat ez okból.
A legnagyobb károk Brassó megyében keletkeztek. Itt Zajzon és Tatrang településen is áradások voltak, 40 lakásból és udvarból kellett kiszivattyúzniuk a vizet a katonai tűzoltóknak.
Emberi áldozatokat nem szedett a rossz idő – mutat rá közleményében az IGSU.
Hétfőig érvényben marad a sárga jelzés
Meghosszabbította hétfő reggelig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére kiadott viharriasztást.A szakemberek szerint pénteken 10 órától hétfő 10 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt viharokra, felhőszakadásra, villámlásra, akár jégesőre is számítani lehet, főleg az ország központi, keleti és északi régióiban, valamint a hegyekben. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 25-30, elszórtan a 40-60 litert négyzetméterenként. A meteorológusok ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a légköri instabilitás jövő hét folyamán is kitart az ország nagy részén.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
szóljon hozzá!