
Fotó: Protectiilafoc.ro
Tizennyolcra nőtt a besztercei megyei sürgősségi kórházban a koronavírusos egészségügyi alkalmazottak száma. Gabriel Lazany kórházmenedzser szerint az orvosok együtt uzsonnáztak, úgy fertőződhettek meg.
2020. június 25., 13:512020. június 25., 13:51
2020. június 25., 14:022020. június 25., 14:02
A kórházvezető belső vizsgálatot rendelt el a besztercei egészségügyi intézmény neurológiai osztályán, miután csütörtökön már 18 alkalmazottnak lett pozitív a koronavírustesztje. Mellettük újabb két egészségügyi asszisztens fertőződött meg a CT-részlegen, illetve az intenzív osztályon is, számolt be az Agerpres.
Az ugyanazon épületrészben lévő kardiológiai osztály alkalmazottait is letesztelték, de az ő eredményeik negatívak lettek. Újabb teszteket végeznek a szemészeti és a vérvételi osztályon is, illetve 50 páciens esetében is elvégzik a szűrést, őket ugyanis ugyanazon emeleten kezelik, ahol a neurológia is van.
hiszen a fertőzött személyzet között olyanok is lehetnek, akiknek tüneteik vannak, ami veszélyes lehet másokra. Ugyanakkor azt is ellenőrizni fogják, hogyan zajlik a járványügyi vizsgálat, amikor a személyzet munkába áll.
Amúgy a személyzettel folytatott első beszélgetésekből az derült ki, hogy ezek az óvintézkedésekre fittyet hányva közösen szoktak uzsonnázni, valószínűleg így kaphatták el egymástól a fertőzést.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!