2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00
Települések napja
Az első nap a települések napja lesz, amikor minden háromszéki település fogadja a hazaérkezetteket, egyesek bensőséges teadélutánt, kiállításokat, szoboravatót szerveznek, máshol koncertsorozat szórakoztatja a résztvevőket. Augusztus 18-án tartják a kistérségek napját, a négy városba: Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre, Kovásznára és Barótra várják a vonzáskörzetükbe tartozó falvak lakóit, szülötteit. Harmadik nap lesz a vármegye napja, amikor a Maksa melletti Óriáspince-tetőn felállítják a szekértábort. A tetőn felavatják a háromszékiek emlékparkját, és bemutatják Szörényi Levente történelmi rockoperáinak összefoglalóját Egy a nép, egy a magyar… címen. A szervezők 100 ezer résztvevőre számítanak. Augusztus 20-án, hétfőn a hagyományos perkői búcsúval zárul a rendezvény. A Perkőn a TransylMánia együttes bemutatja Mert tudnom kell... című produkcióját, amely több mint koncert: a dramaturgiai szálra felfűzött történetet színészek és néptáncegyüttesek közreműködésével adják elő.
Változatos vélemények
Kovács Vajda István, a sepsiszéki és az óriáspince-tetői rendezvények főszervezője a Krónikának elmondta: elképzelésük szerint a sepsiszentgyörgyi rendezvény célja olyan találkozási pontokat biztosítani, ahol a helybéliek, hazalátogatók és érdeklődők egymásra találhatnak, ismerkedhetnek. A rendezvény első napján, jövő pénteken mind a 12 sepsiszéki községben és a hozzájuk tartozó falvakban „történik valami”, mondta a szervező, aki szerint a lelkesedés településenként változik. „Többségük pozitívan viszonyul a rendezvénysorozathoz, bár előfordult, hogy egyesek úgy érezték, megint munkát osztottak számukra, vagy megint pénzt kell tenniük a közösbe” – magyarázta Kovács Vajda István. Hozzátette: augusztus 18-án, a kistérségek napján Sepsiszentgyörgyön a családi és gyermekprogramokra fektetik a hangsúlyt. „Több száz elszármazott sepsiszéki színészt, zenészt, írót és művészt hívtunk haza, és visszajelzéseik szerint többségük jelen is lesz” – közölte Kovács Vajda István. Hozzátette, a városban művészkocsmákat működtetnek, ahol az érdeklődők színházi előadásokon, koncerteken, kiállításokon, író-olvasó találkozókon vehetnek részt, majd kötetlen beszélgetések alakulhatnak ki az itthoni és hazaérkező művészek közt. Az Erzsébet parkban családi vetélkedőket szerveznek, amikor a játékvezetők ismeretlen családokat ültetnek egymással szembe, így akár hosszú távú kapcsolatok, barátságok is kialakulhatnak. Délelőtt gyermekelőadásokat, este könnyűzenei koncerteket tartanak a központi színpadon. A sepsiszéki rendezvények főszervezője szerint a Tamási Áron Színházzal szemben lévő hirdetőtáblára már a hétvégén felteszik az összes programot tartalmazó hatalmas plakátot, amely tartalmazza a rendezvények helyszíneinek térképét is.
Őrtüzekkel záruló találkozó
Az erdővidéki rendezvények szervezői a helyi értékek bemutatására készülnek. Demeter Zoltán, az erdővidéki szervező lapunknak beszámolt arról, hogy a térségben szintén változó a települések világtalálkozóhoz való viszonyulása. „A falvakon jól halad a szervezés, Baróton viszont kevésbé” – számolt be Demeter, aki szerint az Erdővidéken nem terveznek nagy szabadtéri ünnepséget, inkább kisebb és bensőségesebb rendezvényeket szerveznek majd. „Több száz elszármazott erdővidékit kerestünk fel, mindenki tud a világtalálkozóról, de sajnos kevesen jeleztek vissza” – mondta a szervező. A Kovászna központtal tartandó orbaiszéki rendezvények szervezőit lapzártánkig nem sikerült elérni.
„Felső-Háromszéken a települések a szekerek elkészítésével foglalkoznak, amelyeken majd az Óriáspince-tetőn elhelyezzük és bemutatjuk értékeinket” – közölte lapunk érdeklődésére Mágori István. A kézdiszéki rendezvények szervezője szerint a 14 község többsége pozitívan viszonyult a rendezvényhez, de 2-3 településen várhatóan semmilyen eseményt nem szerveznek. „Vannak települések, ahol csak egy kis fogadással, teadélutánnal várják a hazaérkezőket, máshol szobrot avatnak, de helyenként utcabálokat is szerveznek” – sorolta Mágori István. Augusztus 18-án, a kistérségek napján Kézdivásárhely főterén kézművesvásárt, néptáncelőadásokat, hagyományos esküvői bemutatót és könnyűzenei koncerteket tartanak, 45 kézdiszéken lakó és onnan elszármazott képzőművész pedig közös tárlatot szervez. „Javában szerveződik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának záróakkordja: a már hagyományos perkői búcsú, az Erdélyi Ifjúsági Néptánc-találkozó és a TransylMánia együttes produkciója” – mesélte Mágori. Hozzáfűzte: a Perkőn már építik a színpadot, és zajlanak a TransylMánia produkciójában fellépő táncegyüttesek próbái is. Augusztus 20-án este 11 órától minden háromszéki településen kigyúlnak az őrtüzek, amelyek jelzik, hogy befejeződött a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója, de azt is, hogy a települések továbbra is hazavárják szülötteiket.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.