
2011. február 23., 09:512011. február 23., 09:51
A többnyire Németországba, Nagy-Britanniába, Franciaországba, Írországba és Belgiumba készülő doktorok ezzel bizonyíthatják, hogy praxisuk során nem követtek el szakmai hibát. A szervezet szerint 2008-hoz képest négyszer többen igénylik a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratot. Míg akkor 89 okmányt bocsátottak ki, 2009-ben 181, 2010-ben pedig már 401 személy igényelte az igazolást.
A szakmai bizonylat mellett azoknak az orvosoknak, akik Nyugat-Európában kívánják folytatni praxisukat, az egészségügyi minisztériumtól is kérniük kell egy igazolványt. Kolozs megyében 2010 szeptemberétől – amióta az igénylőknek nem kell Bukarestbe utazniuk ezért, hanem a megyeszékhelyeken is igényelhetik – több mint 700-an kérték a dokumentumot. A legtöbb kérvényező, 606 orvos volt, illetve 13 gyógyszerész és 98 ápoló nyújtotta be az okmány kiállításához szükséges iratcsomót.
Több mint 500-an igényelték a dokumentumot Biharban is, havonta mintegy százan keresték fel e célból a megyei egészségügyi hatóságot – közölte Dorel Ţîrţ szóvivő, aki szerint az igénylők a megye orvosainak négy százalékát teszik ki. A szóvivő rámutatott, ha valaki igényli az okmányt, nem biztos, hogy azonnal fel is használja azt, sokan mintegy biztosítékként kérik ki a dokumentumot.
Szilágy megyében jóval kevesebben igényelték a bizonylatot, tavaly szeptembertől 11 orvos és 26 egészségügyi asszisztens fordult e célból a megyei egészségügyi hatósághoz.
Arad megyében ellenben több mint 130 egészségügyi dolgozó kérte. Az egészségügyi hatóság képviselői szerint a megyében jelenleg is nagy az orvoshiány, legtöbb szakember az aradi megyei sürgősségi kórházból hiányzik, ahol a közel kétezer állás közül mindössze 1069 van elfoglalva. A többi kórházban is csupán 58 százalékban vannak betöltve az állások.
Hunyad megyében szintén mintegy 120 egészségügyi dolgozó igényelte a bizonylatot, többségük ápoló. Dumitra Ştefan, a megyei egészségügyi hatóság ügyvezető igazgatója elmondta, bár nem készül külföldre, maga is igényelte az okmányt, ugyanis „jó, ha kézügyben van”.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.