
Képünk illusztráció
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A tanév eleje óta 35 tanulónál és 14 tanárnál igazolták a koronavírus-fertőzést Kovászna megyében - jelentette ki kedden a főtanfelügyelő.
2020. október 13., 18:102020. október 13., 18:10
2020. október 13., 18:122020. október 13., 18:12
Kiss Imre az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta,
„De nem is olyan rossz a helyzet, ha azt nézzük, hogy az összesen 303 tanintézetből 35 tanuló fertőződött meg a koronavírussal, 11 iskolából. A tanárok körében 14 megbetegedés van” – tette hozzá.
A szakember rámutatott, az eddigi tapasztalatok alapján a hibrid oktatás esetén nehezebb dolguk van a pedagógusoknak, mint a vörös vagy a zöld forgatókönyv alkalmazásakor, mert ilyenkor mind az osztályban levő, mind az online bekapcsolódó gyerekekkel tartaniuk kell a kapcsolatot.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!