Hirdetés

Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint

Akut probléma. Több ezer háziorvos vonul hamarosan nyugdíjba Romániában •  Fotó: Jakab Mónika

Akut probléma. Több ezer háziorvos vonul hamarosan nyugdíjba Romániában

Fotó: Jakab Mónika

A következő öt évben mintegy háromezer háziorvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ezért a Román Orvosi Kamara a családorvosi rezidensi helyek számának növelését követeli. A Krónika által megszólaltatott szakemberek szerint azonban ez nem elég, vonzóvá kellene tenni az ágazatot a pályakezdők számára, különben csak ugródeszkának használják a családorvosi rezidensképzést, és nem maradnak a rendszerben.

Bíró Blanka

2022. december 01., 07:512022. december 01., 07:51

Idén mindössze 321 rezidensi helyet hirdettek családorvosi szakosodásra, ez pedig jóval elmarad az országos szinten szükséges helyek számához képest, a következő öt évben ugyanis körülbelül 3 ezer háziorvos fogja elérni a nyugdíjkorhatárt – irányította rá a figyelmet minap kibocsátott közleményében a Román Orvosi Kamara. Daniel Coriu orvosprofesszor, a szakmai testület elnöke szerint az előrejelzések arra utalnak, hogy

európai szinten Románia egyike lesz azoknak az országoknak, ahol a legnagyobb hiány fog mutatkozni az egészségügyi alapellátásban dolgozó humán erőforrás tekintetében.

Hirdetés

Ez pedig csökkenteni fogja a lakosság egészségügyi alapellátáshoz való hozzáférését, és többletterhet ró a többi orvosi szakterületre is. Az akut orvoshiány megelőzése érdekében szakterületenként fel kell mérni a szükséges személyzetszámot, és ennek megfelelően kiegészíteni a meghirdetett rezidensi helyeket – szögezi le a közlemény.

korábban írtuk

Riasztó előrejelzés: „kihalnak” a háziorvosok, ha nem változtatnak az alapellátás finanszírozásán
Riasztó előrejelzés: „kihalnak” a háziorvosok, ha nem változtatnak az alapellátás finanszírozásán

Évek óta kongatja a vészharangot a szakma, a betegek egyesületei, az önkormányzatok amiatt, hogy sorvad az alapellátás az egészségügyben, nincs utánpótlás, mégsem történik előrelépés ebben a kérdésben, sőt évről évre rosszabbodik a helyzet.

Vonzóvá kell tenni a szakmát

„Nem elegendő megoldás növelni a rezidensi helyek számát” – reagált az orvoskamara követelésére Vass Levente, az egészségügyi minisztérium államtitkára. A szakpolitikus a Krónika megkeresésére felidézte, az elmúlt öt-tíz évben a korábbinál több helyet hirdettek meg erre a szakosodásra, ám ez mégsem javított a helyzeten.

Egyrészt azért, mert gyakori, hogy azok választják ezt a szakot, akiknek már csak ez marad, és ezeket a helyeket arra használják, hogy időt nyerjenek, az egyetem elvégzése után ne kerüljenek az utcára, megkapják a rezidensi fizetést. Aki így választja el a helyet, egy év után újra vizsgázik, vagy leteszi ugyan a szakvizsgát, de utána második fizetős rezidensi vizsgára jelentkezik.

Vagyis sok esetben csak ugródeszkának használják a megnövelt családorvosi rezidenshelyeket, szögezte le a szakpolitikus.

Meglátása szerint az segítene, ha vonzóvá tennék a pályakezdő orvosok számára a családorvosi hivatást, amire különben hatalmas szükség van. „Ezt több elemmel is megteheti a minisztérium és az egészségbiztosító pénztár, egyrészt olyan finanszírozási gombokat kell beépíteni, melyek anyagilag is vonzóvá teszik ezt a szakterületet, másrészt szakmaisággal kell feltölteni, hogy szakmai elégtételt nyújtson. Több rugalmasságra lenne szükség, hogy a családorvos merjen fejlődni: biztosítani kellene a háttérben az átlátható rendszert, hogy végezhesse a munkáját” – részletezte az államtitkár.

„Ha nem megfelelőek a betegutak, a családorvos nem tudja továbbküldeni a beteget, hogy a diagnózisát konfirmálják, nem szavatolt az ingyenes hozzáférés a laboratóriumi, komputertomográf-, mágneses rezonanciás vizsgálatokhoz, az orvos nem tudja befejezni a betegellátás folyamatát, ami feszültséget okoz, a nem jól elvégzett munka érzetét erősíti, vagyis a tudás, a befektetett munka ellenére nem nyújt szakmai elégtételt” – összegezte Vass Levente.

Nem vonzza a fiatalokat a háziorvosi praxis. Hamarosan súlyos gondok merülhetnek fel az egészségügyi alapellátásban •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Nem vonzza a fiatalokat a háziorvosi praxis. Hamarosan súlyos gondok merülhetnek fel az egészségügyi alapellátásban

Fotó: Haáz Vince

Frusztráló és megalázó körülmények

Hasonlóképpen nyilatkozott kérdésünkre Szabó-Soós Klára, a Hargita megyei háziorvosok egyesületének elnöke is, aki azt is nehezményezi, hogy a rezidensvizsgák megszervezése után rukkolt elő az orvosi kamara a követeléssel.

Idézet
Ez a vonat már elment, de amúgy sem ez a megoldás. Bármennyi helyet meghirdethetnek, ha a pálya nem vonzó, a fiatalok nem maradnak a rendszerben”

– húzta alá a doktornő. Rámutatott, a szakmai és anyagi elégtétel, a társadalmi megbecsülés meghatározó tényezők a pályaválasztás szempontjából, ha ezeket nem szavatolják, hiába hirdetnek helyeket, nem lesz, aki azokat betöltse. Ha mégis elfoglalják a családorvosi rezidensi helyeket, a következő évben újravizsgáznak más szakra, ha mégis szakvizsgáznak, nem maradnak a hazai alapellátásban.

„Már nem olyan időket élünk, mint a kommunizmusban, amikor kihelyezték az orvost, s tetszett, nem tetszett, maradnia kellett, manapság már nem lehet senkit odaláncolni egy munkahelyhez” – fogalmazta meg Szabó-Soós Klára.

Arra is kitért, ugyanannyi pénzből, amennyi az állami alkalmazásban lévő orvos fizetése, a háziorvosnak egy rendelőt kell működtetnie, akárcsak egy vállalkozást.

Ki kell adni az alkalmazottak fizetését, be kell fizetni a járulékokat, a rendelőt ki kell meszeltetni, fertőtleníteni, és az is az orvost terheli, ha elfogy a szappan vagy a fecskendő.

A vállalkozásmenedzselés mellett a szakmai fejlődés is nehezített, hiszen hiába képezik magukat, ahhoz hogy felírhassanak egy asztma elleni gyógyszert, egy szorongásgátlót, vagy vérhígítót, el kell küldeniük a beteget más szakorvoshoz, hogy onnan kapjanak válaszlevelet. „Mindez megalázó, és frusztrálja az orvost” – szögezte le Szabó-Soós Klára.

korábban írtuk

Háziorvosok nélkül maradhat az ország, sürgetik a rendszer megreformálását
Háziorvosok nélkül maradhat az ország, sürgetik a rendszer megreformálását

A háziorvosi rendszer megreformálását sürgette az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke egy csütörtöki rendezvényen.

Öt éven belül nagy baj lesz

Már a városokban is érződik a háziorvoshiány, csak egyelőre még nem „ér csontig” – vallja Opris Zsolt, az orvosi kamara Kovászna megyei elnöke, aki szerint öt éven belül nagy baj, masszív orvoshiány lesz az alapellátásban, minden orvosra szükség van.

Arra a kérdésünkre, ilyen körülmények között hogyan fordulhat mégis elő olyan, hogy egy-egy kezdő orvos kénytelen bezárni az újonnan elindított háziorvosi rendelőjét, mert nincs elég feliratkozott páciense, Opris Zsolt kifejtette, a számok a hiányt jelzik, viszont sok más tényező befolyásolja, hogy ez miként csapódik le egy-egy adott praxis szintjén.

Ha például egy településen két- három évig nincs családorvos, a betegek kénytelenek feliratkozni máshová, nem tudnak éveket várni, amíg a helyzet megoldódik.

Végül pedig, mikor jelentkezik egy új orvos, nem szavatolható, hogy átiratkoznak a listájára, gyakran lojalitásból is maradnak annál a szakembernél, aki a szükségben segített rajtuk, részletezte a kamara háromszéki elnöke.

Arra is kitért, előfordul, hogy a pályakezdő orvos nem vesz át egy meglevő praxist az oda feliratkozott páciensekkel, nulláról akar építkezni, ám nem mindig jönnek össze a számításai. „Hiába jelzik a számok, hogy van kétpraxisnyi hely egy településen, ez még nem jelenti azt, hogy működőképes lesz két rendelő” – osztotta meg velünk tapasztalatait Opris Zsolt.

korábban írtuk

Porhintésnek tartják a háziorvosok az egészségügyi alapellátás kibővítését
Porhintésnek tartják a háziorvosok az egészségügyi alapellátás kibővítését

Nemcsak a rendelőkben, hanem a páciens otthonában vagy tartózkodási helyén, munkaidőn kívül is elláthatják betegeiket és nyújthatnak egészségügyi szolgáltatásokat a háziorvosok egy új jogszabály értelmében. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron

Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
Hirdetés
Hirdetés