
Fotó: Krónika
2008. február 05., 00:002008. február 05., 00:00
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, azóta testőrt biztosítanak István mellé, hiszen a központ dolgozóinak más gyermekekre is figyelniük kell. „Nehezen viseli a bezártságot, de meggyőztük, hogy várnia kell még, amíg szabadon járhat-kelhet” – nyilatkozta Elekes Zoltán, hozzátéve: támogatják, hogy István visszakerüljön Gyergyószentmiklóson élő családjához, mindez azonban bírósági döntéstől függ. „Legjobb lenne, ha hazakerülne, hiszen szabad élethez van szokva, emiatt nem tarthatjuk sokáig őrizet alatt. Ő is, szülei is azt szeretnék, ha családjával élne, bár ott nem igazán megfelelőek a körülmények, hiszen szegény családról van szó” – hangoztatta Elekes. A bírósági tárgyalás során a gyermek véleményét is figyelembe veszik, hiszen betöltötte tizedik életévét. A gyermekvédelmi hatóság a napokban találkozót szervezett a fiú és szülei számára: a viszontlátás örömteli volt, a fiú végig édesanyja ölében ült.
Ezzel egy időben Elekes Zoltán felkérte a megyei tanfelügyelőséget, támogassa István beiskoláztatását. Bartolf Hedwig megyei tanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, mivel a fiú még egyáltalán nem járt iskolába, erre a Második esély elnevezésű beiskoláztatási program nyújt törvényes lehetőséget. Ezt az iskoláztatási formát olyan gyermekek számára dolgozták ki, akik nem hétévesen, hanem 4-5 évvel idősebben kezdenék tanulmányaikat, és amely önálló, délutáni iskolai programként működik. „A fiú korára és helyzetére való tekintettel ez volna a legmegfelelőbb oktatási forma, ehhez viszont össze kell állítani egy legalább 8–10 fős csoportot olyan gyermekekből, akik szintén idősebbek, és nem jártak még iskolába” – fejtette ki Bartolf Hedwig. István számára előnyös lenne, ha Gyergyószentmiklóson kerülne hasonló csoportba, ám mivel ott még nem működik ilyen osztály, a tanfelügyelőség dolgozik ennek megszervezésén.
Fotó: Jánossy Alíz
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.