Hirdetés

Egyarcú marosvásárhelyi multikulturalitás

Elégedetlenséget és felháborodást váltott ki, de semmiképp sem nevezhető meglepőnek, hogy a helyi és a megyei önkormányzat összefogásaként született Marosvásárhely – Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt bemutatójából a szervezők „kifelejtették” a magyar, szász, zsidó vagy cigány elemeket, miközben minduntalan a város multikulturalitását tartják a pályázat ütőkártyájának.

Szucher Ervin

2015. szeptember 30., 20:292015. szeptember 30., 20:29

Az is borítékolható volt, hogy mulasztásuk miatt a kezdeményezők a magyar közösség nemtetszésével fognak szembesülni.

Portik egyből lecsapott

A bakira elsőként és a leghangosabban Soós előválasztásokbeli egyik ellenfele, Portik Vilmos csapott le. A néppárt elnöke elfogadhatatlannak tartja egy olyan kulturális eseménysorozat meghirdetését, mely nem vesz tudomást létezésünkről, miközben a város épített örökségének és felhalmozott kulturális értékeinek túlnyomó része még mindig magyar vonatkozású.

„Egy magát európainak hirdető város vezetése – mely éppen egy európai szintű kulturális vérkeringésbe igyekszik becsatlakoztatni Marosvásárhelyt – kizárólag egynyelvű (román) tájékoztatást ad elérhető honlapján, s a teljes magyar lakosságot megkerülve próbálja hamis látszatát kelteni annak, hogy a Székelyföld fővárosaként is ismert település nélkülözi a magyar történelmi és kulturális vonatkozásokat\" – írta blogján az EMNP megyei vezetője a projekt csütörtöki bemutatóját követően.

Portik szerint sokak meggyőződése, hogy a számos alkalommal hirdetett tolerancia és a nemzetiségek európai szintű, békés egymás mellett élése csak akkor valósulhat meg, ha a városvezetés – hirdetett elveit komolyan véve – tekintettel lesz az itt élő magyar közösségre, annak kulturális értékeire, valamint nyelvi, illetve egyéb kisebbségi jogaira.

„Amíg a meghirdetett projekt kizárólag egynyelvű, kirekesztve ezzel több tízezer helybélit, nem tudunk örülni, sem drukkolni a kezdeményezésnek, hiszen mindez azt bizonyítja, hogy a döntéshozók nem európai módon gondolkodnak, és nem méltók a város európai szintű képviseletére\" – állítja.

Portik Vilmos úgy véli, a vásárhelyi magyarság jogosan várja el minden felelős magyar politikai vezetőtől, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel érvényesítse a közösség jogait, munkájával, bármilyen jellegű hozzájárulásával pedig csak akkor segítse a meghirdetett projektet, ha a fent említett problémák rendeződnek, és a teljes körű két- vagy többnyelvűség érvényesül. „Ezek nélkül érdemtelenül hitelesítjük a regnáló megye- és városvezetés magamutogatását\" – vélekedik.

Peti: én nem vagyok hibás

Peti András marosvásárhelyi alpolgármester nem érzi hibásnak magát a kialakult helyzetért. Mint mondotta, dacára, hogy annak idején az ő ötlete volt a kulturális fővárosi cím megpályázása, és meg is jelent a terv bemutatásán, nem vonták be a projektbe. Az RMDSZ részéről a megyei tanács tagját, Csép Andreát tartja a legilletékesebbnek, hisz a fiatal politikus két hónapja foglalkozik a pályázat összeállításával, és egyben ő az, aki a múlt heti tanácsülésen felszólalt a többnyelvűség és a valós multikulturalitás biztosításáért.

Az önkormányzati képviselő azt kifogásolta, hogy annak ellenére, hogy a pályázatot a multikulturalitás jegyében képzelték el, a projekt bemutatásán kiderült, hogy a magyar nyelv és program lemaradt a plakátokról. Szintén ő igyekezett megnyugtatni olvasóinkat, mondván, hogy készül a fordítás, és már csak napok kérdése, hogy a Marosvásárhely – Európa Kulturális Fővárosa 2021 honlapra felkerüljön a magyar nyelvű tájékoztató is.

„Az igazság az, hogy rövid idő alatt ütőképes anyagot kellett összeraknunk. Nem engedhettük meg magunknak, hogy a magyar és angol nyelvű fordítások miatt késlekedjünk, hisz amúgy is le vagyunk maradva a vetélytársainkkal szemben\" – magyarázta Csép Andrea. Szerda délután egyébként már magyar nyelvű tartalom is megjelent a honlapon.

Soós Zoltán városi tanácsos arra hívta fel a figyelmet, hogy a román nyelvű anyagok összeállítására is alig jutott idő a projekt előkészítése alkalmával. „Ezt sikerült megoldani, és már csak napok kérdése, hogy elkészüljön a teljes a magyar változat. Könynyű ilyenkor egyeseknek hibát találni ahelyett, hogy megkérdeznénk: miben segíthetünk?\" – véli Soós.

Az RMDSZ városi tisztségviselője megerősítette azt, amit a megyei önkormányzatban tevékenykedő kolléganője, Csép Andrea is hangsúlyozott: a csapatban dolgozó román és magyar nemzetiségű tagok között semmiféle nézeteltérés nem volt, mindenki ugyanazért a célért vállalta a munkát. A város nagykövetei kiválasztását illetően Soós Zoltán elmondta, hogy magyar személyiségeket is megkerestek, de azok közül néhányan elutasították a felkérést.

Ez viszont még nem jelenti azt, hogy nem találnak olyanokat, akik a nevüket és az arcukat adják a projekt sikeréhez. Értesüléseink szerint azok között, akik szívesen részt vesznek a kampányban Csíky Boldizsár zeneszerző, a filharmónia nyugalmazott igazgatója, Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Dávid László, a Sapientia rektora és Spielmann Mihály nyugalmazott könyvtáros, történész neve is fellelhető. „Senki nem taszított el minket a projekttől, de nem is végezte el a munkát helyettünk. Lehet minket bírálni, azonban tudatában kell lennünk annak, hogy ebből a városból annyi a miénk, amennyiért megdolgozunk\" – szögezte le Soós Zoltán.

A projekt csütörtöki bemutatója alkalmával egyébként Ciprian Dobre megyeelnök és Claudiu Maior alpolgármester többször is kiemelte, a kulturális főváros cím esetleges elnyerése az idegenforgalom és a gazdaság fellendülését, a helyi sajátosságok ismertté válását eredményezheti. Az illetékesek szerint a Készült Marosvásárhelyen szlogent viselő projektet öt nyelven állítják össze: románul, magyarul, németül, cigányul és angolul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés