
Fotó: Rostás Szabolcs
A decemberben esedékes parlamenti választásra szóló esetleges együttműködésről folytattak megbeszélést csütörtökön Kolozsváron az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői. Megegyezés még nem született, szerdán következik a második tárgyalási forduló.
2020. október 08., 14:132020. október 08., 14:13
2020. október 08., 16:102020. október 08., 16:10
A csütörtöki találkozó előzménye, hogy az EMSZ társelnökei, Csomortányi István és Mezei János a múlt héten együttműködést ajánlott az RMDSZ-nek a közelgő parlamenti választásokra. Négy évvel korábban a Magyar Polgári Párt (MPP) két politikusa, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József jutott képviselői mandátumhoz az RMDSZ jelöltlistáján a két politikai alakulat közti megállapodás alapján. Lapunk értesülései szerint az EMSZ ismét két befutó helyre tartana igényt a tulipános listán.
RMDSZ: jó hangulatú volt az első találkozó
Elmondta, a kolozsvári találkozón az RMDSZ részéről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, Székely István ügyvezető alelnök, Tamás Sándor háromszéki, illetve Barti Tihamér gyergyószéki RMDSZ-elnök volt jelen. Kelemen Hunor szövetségi elnök nem vett részt a megbeszélésen. „Egyelőre annyit tudok mondani, hogy egy jó hangulatban lezajlott megbeszélés volt, és valószínű, hogy egy másik is fogja majd követni jövő héten” – fogalmazott a Krónika kérdésére Hegedüs Csilla. Az RMDSZ szóvivője hozzátette, egyelőre csupán ennyit árulhat el az RMDSZ kolozsvári Szövetségi Elnöki Hivatalában rendezett csütörtöki találkozóról.
A csütörtöki megbeszélésen az Erdélyi Magyar Szövetség részéről jelen volt Mezei János társelnök, a Magyar Polgári Párt elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Bizottságának tagja, az EMNP ügyvezető elnöke, Sorbán Attila Örs, a Magyar Polgári Párt ügyvezető elnöke és Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke.
Toró T. Tibor a Krónika kérdésére elmondta, az általuk kezdeményezett egyeztetésen egyértelművé tették, fontosnak tartanák az együttműködést a parlamenti megmérettetés előtt, de ezt egy tágabb együttműködés keretében képzelik el. Az EMNP ügyvezető elnöke közölte, e téren az önkormányzatokban való közös munka az együttműködés egyik formája. „Fontosnak tartjuk, hogy az EMSZ és az RMDSZ tisztségviselői – a teljes erdélyi magyar közösség érdekében – együtt tudjanak működni az önkormányzati munka során, valamint az erdélyi magyar érdekérvényesítés egyéb területein is. Békeidőben az együttműködésre kell koncentrálni” – fogalmazott lapunknak Toró.
Toró közölte, úgy érzékelte, hogy van fogadókészség az RMDSZ-nél az együttműködésre, a jövő heti megbeszélésig papírra vetik a konkrét elképzeléseket, és megpróbálnak közös nevezőt kialakítani. Az EMNP ügyvezető elnöke egyébként 2000–2008 között két ciklusban parlamenti képviselő volt az RMDSZ színeiben Bukarestben, és lapunk értesülései szerint a néppárt most is őt látná szívesen a befutó helyek egyikén, amennyiben az RMDSZ átenged pozíciókat az EMSZ-nek.
Értesüléseink szerint ugyanakkor az MPP Mezei Jánost látná szívesen a képviselőlista befutó helyén, e téren azonban némi kockázatot jelent a polgári párt hétvégén esedékes választmányi ülése, mivel az alakulaton belül egyre több bírálat éri a pártelnököt.
Általános megállapodásról beszéltek az Erdélyi Magyar Szövetség és az RMDSZ képviselői a csütörtöki kolozsvári találkozón – mondta el lapunknak Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Az általános megállapodás sarokköveit fektettük le, mind a két alakulat kifejtette álláspontját. Hétfőig ezeket a javaslatokat mind a két fél összerakja, írásba foglalja. Ezek mentén újabb egyeztetésre kerül sor, majd szerdán személyes találkozón véglegesítjük” – ismertette a forgatókönyvet Mezei János. Kifejtette,
„A legfontosabb, hogy a közösségünknek miként tudunk hasznára lenni” – szögezte le a politikus. Kérdésünkre kifejtette, a parlamenti választások kapcsán elvi együttműködésről beszéltek, ám egyelőre konkrétumok nem kerültek szóba. Mezei János emlékeztetett, most is fenntartották korábbi álláspontjukat, hogy az önkormányzatiságban a verseny, a parlamenti választásokon, a magyar közösség ügyeinek képviseletében az együttműködés hívei. A politikus úgy értékelte, az RMDSZ részéről pozitív volt a hozzáállás, ők pedig folyamatosan nyitottak a tárgyalásokra.
Egyébként Kelemen Hunor szövetségi elnök egy nappal korábban Bukarestben úgy nyilatkozott, az RMDSZ a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ez most sem rajta fog múlni. A politikus azt mondta: fontos, hogy legyen párbeszéd, magyar összefogás, ezért kész meghallgatni az MPP és az EMNP javaslatait, a jelöltállítással kapcsolatos végső döntést pedig az önkormányzati választásokon elért eredmények figyelembe vételével legkésőbb október 20-ig kell meghozniuk.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ez most sem rajta fog múlni – jelentette ki Kelemen Hunor szerdán Bukarestben, miután a szövetség iktatta a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírásokat a központi választási bizottságnál (BEC).
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
szóljon hozzá!