
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Egy 14 éves lány életét vesztette, egy 16 és egy 24 éves fiatal pedig súlyosan megsérült egy közúti balesetben, amely csütörtök este történt Máramaros megyében, a 18-as főúton. Egy fiatal könnyebb sérülésekkel megúszta a két személygépkocsi összeütközését.
2021. augusztus 06., 08:102021. augusztus 06., 08:10
A Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 20 éves borsai férfi által vezetett, Borsáról Majszin felé tartó személygépkocsi oldalról ment bele a szembejövő sávon közlekedő, 28 éves bárdfalvi férfi által vezetett autóba.
A két autó vezetőjét tesztelték, egyikük sem fogyasztott alkoholt, mielőtt volánhoz ült volna.
A rendőrség vizsgálatot indított a baleset pontos okának és körülményeinek felderítése érdekében.

Az idei év első hét hónapjában 932 személy vesztette életét közúti balesetben Romániában, 2004-en pedig súlyosan megsérültek. A balesetek fő oka a sebesség, a szabálytalan átkelés, illetve gyalogos jelenléte az úttesten.

Miután az elmúlt időszakban korábban nem látott számú súlyos és tragikus kimenetelű közúti baleset történt, a Pro Infrastruktúra Egyesület bíráló hangnemű üzenetet intézett az „alvó belügyminiszterhez”, és cinkossággal vádolta meg a rendőrséget.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!