Fotó: Pinti Attila
Miután az elmúlt időszakban korábban nem látott számú súlyos és tragikus kimenetelű közúti baleset történt, és számos esetben azt láthattuk, hogy a sofőrök oly annyira fittyet hánynak a szabályokra, hogy tömegesen képesek autópályán a forgalommal szemben autózni, a Pro Infrastruktúra Egyesület bíráló hangnemű üzenetet intézett az „alvó belügyminiszterhez”, és cinkossággal vádolta meg a rendőrséget.
2021. augusztus 04., 11:552021. augusztus 04., 11:55
2021. augusztus 04., 13:312021. augusztus 04., 13:31
A közúti és vasúti infrastruktúrával, közlekedéssel kapcsolatos történéseket árgus szemekkel követő civilek szerint eljött az ideje egy széleskörű egyeztetésnek a közutak biztonsága témában. Továbbá
„Az autópályák önmagukban nem szabadítanak meg a halálos balesetektől. Fegyelemre van szükség a közlekedésben, amit azáltal lehet elérni, hogy a közlekedési rendőrség alkalmazza a törvényt, és szigorítják a közlekedési kihágások és bűncselekmények büntetését.
A szabálysértők megállításával a rendőr ellenőrizheti a műszaki vizsga érvényességét, a gumiabroncsok állapotát vagy a fényszórók működését” – irányították rá a figyelmet szerdai Facebook-bejegyzésükben a civilek.
Aláhúzták: ezeknek a kihágásoknak a büntetésére ma is lenne lehetőségük a rendőröknek.
Bode úr, tegyen valamit, bármit, adjon egy kezdőlöketet a közlekedési rendőrségnek, hogy alkalmazza a törvényt, még ha a jogszabályok túl megengedőek is.
– hangsúlyozta a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Az elmúlt három nap leforgása alatt huszonnégy személy halálát okozta közúti baleset Romániában. Marian Godină román sztárrendőr friss blogbejegyzésében azt kéri, hogy a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében drasztikusan szigorítsák a szabályokat.
Kérték egyúttal a közúti kihágások és bűncselekmények büntetésének felülvizsgálatát, annak a megvizsgálását, hogy a megbírságoltak miért nem fizetik ki a büntetést, illetve
„Miniszter úr, mutassa meg, hogy érdekli önt, mutassa meg, hogy dolgozik” – fordultak a tárcavezetőhöz a civilek, hangsúlyozva, meggyőződésük, hogy van elég olyan ember a rendszerben, akikre lehet számítani.
Az idei évben mostanáig minden tíz napra jutott egy halálos közlekedési baleset Bihar megyében – vonta meg a szomorú mérleget az Ebihoreanul.ro helyi hírportál.
„Vannak közülük olyanok, akik írnak az egyesület címére, és tájékoztatnak a munkahelyi hiányosságokról. Vannak köztük fiatalok, akik még eszményképként tekintenek a rendőrségre, de vannak tapasztaltak is, akik elsőként érkeznek a vérengzések helyszínére. Keresse meg ön őket, és kérdezze meg, mire van szükségük, hogy hatékonyak legyenek” – tanácsolták a miniszternek, akit ugyanakkor azért a nyilatkozatáért is bíráltak, amit azt követően tett, hogy a hétvégén 24 személy vesztette életét a romániai közutakon balesetben.
A sofőrök figyelmetlensége okozta az elmúlt hétvégén történt nagyszámú balesetet, jelentette ki hétfőn Lucian Bode belügyminiszter. A tárcavezető arra intette a gépkocsivezetőket, hogy „lassan siessenek”.
Többet vár(t)unk attól a minisztertől, akinek az alárendeltségébe tartozik a közlekedési rendőrség” – zárta kritikus Facebook-posztját a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Klaus Iohannis államfő szerdán egy Bukarest melletti természetvédelmi területen tett látogatása alkalmával újságírói kérdésre úgy vélekedett, hogy a közúti balesetek megsokszorozódásának egyik oka a hiányos úthálózatban keresendő, ezen kívül pedig a sofőrök magatartását tette felelőssé. „Tragédia, ami történik, nálunk mindenki ideges vezetés közben. Nagyon szomorú, hogy főleg most, a nyaralási időszakban naponta hallani halálos áldozatokat követelő balesetekről” – jelentette ki az államelnök, aki szerint több útra, valamint nagyobb fegyelemre van szükség vezetés közben. Iohannis közölte még, nem ellenzi a közlekedési szabályok szigorítását.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
szóljon hozzá!