Hirdetés

EBRD-hitelből tataroznának iskolákat Szatmárnémetiben

Három iskolaépület hőszigetelését kívánja a közeljövőben megoldani a szatmárnémeti önkormányzat – a Doamna Stanca Főgimnázium, illetve a tízes általános iskola munkálataira vonatkozó műszaki-gazdasági mutatók elfogadásáról mai ülésén dönt a városi tanács.

Babos Krisztina

2011. augusztus 25., 06:092011. augusztus 25., 06:09

Amint azt Ilyés Gyula polgármester elmondta: megpróbálnak támogatást szerezni a külső szigeteléshez, valamint a nyílászárók cseréjéhez, mivel a városnak jelenleg nincs ilyen jellegű beruházásokra pénze. Az elöljáró több lehetséges forrást említett: a tömbház-hőszigetelési kormányprogramot, valamint az Országos Környezetvédelmi Alap Kezelőségének kiírását, továbbá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nemrég indult támogatási programját. Ilyés úgy véli, legtöbb eséllyel a banki hitel megszerzésére pályázhatnak, melynek feltételei igen kedvezőek. A törlesztést ugyanis abból a különbözetből fedezhetik, amit a fűtésszámlán megspórolnak. Tehát lényegében a hőszigetelést követően is ugyanakkora fűtésszámlát fizet az önkormányzat, mint a munkálat előtt, azonban ebből csak a tényleges fogyasztás fedezete jut el a szolgáltatóhoz, a megtakarított pénz pedig a hitelintézeté marad. A polgármester számításai szerint ily módon 8–12 év alatt törleszthető a EBRD által hőszigetelésre kölcsönzött pénz. Ilyen jellegű hitelszerződést azonban csak akkor köthet az önkormányzat, ha legalább 5-6 középületet szigeteltet. Az elöljáró szerint az említett két iskolán kívül belefoglalják a programba a tanügyi átszervezés során kiürített 13-as iskola épületét is, mely a helyi rendőrség székházaként szolgál majd a munkálatok befejezése után.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés