Hirdetés

Dupla vizsga, sima oklevél?

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkara az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt években is indított néprajz–magyar szakot, ám az idén végző diákok csak a jelenlegi tanév kezdetén szembesültek a ténnyel, hogy a bolognai rendszer bevezetésével, a három tanév lejártakor nem jutnak úgynevezett „szakpáros” diplomához. Ennek oka, hogy – a bolognai követelmények szerint – a néprajz és a magyar két külön tudományághoz, a társadalomtudományhoz, illetve az irodalomtudományhoz tartozik,

Gazda Árpád

2008. február 22., 00:002008. február 22., 00:00

így a bölcsészkar nem adhat oklevelet a társadalomtudományi karhoz tartozó néprajz, valamint az irodalomtudományhoz tartozó nyelv és irodalom szak elvégzéséről is. Emellett az is gond, hogy a néprajz főszakos hallgatók a magyar nyelvet csak másodszakként tanulták.
Ebből eredően azok a tantárgyak, amelyek a magyar főszakosok számára kötelezőek voltak, előbbiek számára csak választhatóak maradtak. Ez azt jelenti, hogy a néprajz főszakosok az idei tanév végén magyar nyelvből sem kaphatnak oklevelet.
Utóbbi tényállást már az idei tanév megkezdése után közölték a néprajz–magyar szakos hallgatókkal. A diákok körében elterjedt információk szerint az egyetem vezetősége megígérte, az oktatási és kutatási minisztérium tervei szerint egy negyedik, szintén államilag támogatott tanévet írnak ki az érintett évfolyam részére, így a néprajz főszakosok felvehetik a magyar főszakon kötelező tantárgyakat, és ezekből levizsgázva magyar szakos diplomához is juthatnak.
A diákok úgy tudják, a pótévet nem a következő, 2008/2009-es tanévben indítanák be, ugyanis az elképzelés szerint megvárnák a most másodéves, és a bolognai rendszerben csak néprajz szakot hallgató diákokat is, akik jelenleg szintén opcionális tantárgyként tanulják a magyar nyelvet. Így – az elképzelés szerint – két évfolyam diákjai juthatnának magyar szakos diplomához 2009-ben.
A felajánlás viszont nem elégítette ki az idén végzős, három évvel ezelőtt néprajz–magyar szakra jelentkezett diákokat, akik szerződésszegésnek nevezik az egyetem ígéretét. „Tanulmányaink több mint felét nem az új rendszer szerint végeztük, mások voltak az óraszámok, a tantárgyak, és az ösztöndíjakat is más szabályok szerint osztották. Azt szeretnénk, ha a diplománkon az a szakképesítés szerepelne, amit valójában tanultunk, és amiből vizsgáztunk” – fogalmazott a Krónikának T. K. néprajz–magyar szakos végzős diák. A hallgató hozzátette, nem érti, miért kellett a magyar főszak tárgyaiból is vizsgázniuk, ha diplomájukra nem kerülhet rá, hogy magyar nyelv és irodalom szakot is végeztek. Ráadásul, a zavaros helyzet a hallgatók továbbtanulására is kihathat. Ha ugyanis esetleg magyar szakos sikertelen vizsgák miatt nem jutnak diplomához a nyáron, akkor magiszteri képzésre sem jelentkezhetnek. A probléma nemcsak a magyart, hanem más nyelveket mellékszakként tanuló diákok esetében is fennáll.

Néprajz csak egyedül
Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese a Krónika érdeklődésére elmondta: a tisztázatlan helyzet tulajdonképpen a hallgatók két csoportját érinti. Az elsőbe a mostani első- és másodévesek tartoznak. Magyari szerint mire ők végzősök lesznek, a most tapasztalható bonyodalom minden bizonnyal tisztázódik. A másik csoport esetében azonban igencsak sürget az idő, mert a 2006-ban és 2007-ben végzettek, valamint a 2008-ban végzők még mindig nem tudják, hogy tulajdonképpen milyen szakképesítés kerül a diplomájukra.
„Nem tájékoztatták a néprajz szakos diákokat, hogy diplomájukon a néprajz mellett nem jelenhet meg a magyar nyelv és irodalom szak is. Ez súlyos hiba volt” – jelentette ki Magyari Tivadar. A BBTE rektorhelyettese elmondta: a bölcsészkaron régebb szokás volt a néprajz szakot valamely más mellékszakkal társítani, így bocsátott ki az egyetem korábban néprajz – magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet, de a 2002-ben felvételiző (és 2006-ban végző) évjárattól kezdve azonban a jogszabály ezt már nem teszi lehetővé. A diplomán ugyanis csak olyan szakokat lehet feltüntetni, amelyek szerepelnek a szakok jegyzékét rögzítő kormányhatározatban. A szakok elnevezése tehát nem az egyetem hatáskörébe tartozik. A hivatalos jegyzékben pedig a néprajz önálló szakként jelenik meg, nincs más szakokkal társítva. Az érintett diákok valójában egy sor magyar nyelv és irodalom tantárgyat is tanultak, ám közben a szakokról rendelkező kormányhatározat már nem sorolta őket nyelv és irodalom szakosok közé. „Ma már a jogszabály szerint a magyar irodalom- és nyelvtudományi főszak csak valamelyik más nyelvű irodalom- és nyelvtudomány mellékszakkal társítható. Az érintettek felháborodása jogos, és remélem, hogy az illetékesek megtalálják a megoldást. Ez azoknak volna a kötelessége, akik ezt a helyzetet előidézték. Szeretném, ha az érintettek tudnák, nem szakmai, elvi vagy politikai akadékoskodásról van szó, hanem jogi-szervezési zűrzavarról” – magyarázta a BBTE rektorhelyettese.
A BBTE néprajz és antropológia tanszékének vezetője, Keszeg Vilmos nem részletezte az előállt helyzettel kapcsolatos álláspontját. Jelezte: az üggyel kapcsolatosan az oktatási tárcához fordultak, amelynek válaszát a napokban várják, ennek ismeretében lehet majd beszélni a részletekről. Ezt Pozsony Ferenc is megerősítette, de hozzátette: a hallgatók panasza jogos, és azt is meg tudná érteni, ha a diákok sztrájkot hirdetnének.  

A ráadás csak ámítás
Magyari Tivadar cáfolta azokat az értesüléseket, hogy az egyetem egy negyedik, ingyenes tanév felajánlásával próbálná jóvátenni a hibáját. „Kár azzal ámítani a hallgatókat, hogy egyéves ráadással megszerezhetik a magyar nyelv és irodalom szakosítást is. Ez ugyanis csak egy második diploma lehetne. A jogszabály szerint azonban magyar nyelv és irodalom szak önmagában nem, csak valamilyen más nyelvvel párosítva létezik. Másodsorban az sem igaz, hogy díjtalanul végezhetnék el a ráadást. Aki ugyanis díjmentesen már szerzett egy diplomát, annak a másodikért mindenképpen tandíjat kell fizetnie. Még akkor is így van, ha a három évet egy év alatt járná ki. Legfeljebb csak árengedményt kaphatna, mint azok, akik korábban már tanultak az egyetemen” – részletezte Magyari Tivadar.


A bolognai folyamat célja az európai felsőoktatás ésszerű harmonizációja. Az erről szóló Bolognai Nyilatkozatot 1999-ben 29 ország írta alá, a kezdeményezéshez további tizenhét ország – köztük Románia – csatlakozott. Az aláírók vállalták, hogy 2010-ig kiépítik és összehangolják felsőoktatás-politikájukat, és ezzel az Európai Felsőoktatási Térség részeivé válhatnak. A folyamat legfontosabb célkitűzései közé tartozik a könnyen áttekinthető és összehasonlítható oklevelek rendszerének bevezetése.

Benkő Levente, Páva Adorján


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés