2007. augusztus 15., 00:002007. augusztus 15., 00:00
Az erre vonatkozó, 2002-ben életbe lépett jogszabály szerint ugyanis a polgármesteri hivatalok kötelessége lenne bejegyezni a robogókat, és rendszámtáblákat biztosítani azoknak. Ellenkező esetben ugyanis a rendőrség borsos pénzbírságot róhat ki a robogóval közlekedőkre. A háromszéki önkormányzatok többsége a rendőrség többszöri felszólítása ellenére sem hozott határozatot a járművek bejegyzéséről.
A háromszéki rendőrség a nyár kezdete óta indított „hadjáratot” a robogósok ellen, mivel tapasztalataik szerint sokan ittasan vezetik a járműveket, gyorsan hajtanak, nem használnak védősisakot, és nem kapcsolják be a lámpáikat. Ioan Huţanu, a közlekedésrendészet parancsnoka korábban elmondta, 350 és 700 lej közötti pénzbírságok kiszabásával próbálják fegyelmezni a robogósokat, de ha az nem vezet eredményre, elkobozzák a járműveket . „A napokban 350 lejre bírságolt meg a rendőrség, mivel a robogóm nincs forgalomba íratva. Hiába magyaráztam, hogy Sepsiszentgyörgyön erre nincs lehetőség” – panaszolta a sepsiszentgyörgyi B. Mihály, aki elmondta, hogy közel 1000 lejébe kerül, amíg törvényesen közlekedhet. „Az engedély beszerzése és a kötelező felszerelések megvásárlása többe kerül, mint a motor” – tette hozzá a robogós.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.