
Dabis Attilát (középen) nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, 2018 márciusában tiltották ki három évre Romániából
Fotó: SZNT
A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.
2019. május 14., 16:002019. május 14., 16:00
2019. május 14., 16:222019. május 14., 16:22
A végzés kivonatát a táblabíróság sajtóosztálya juttatta el kedden az MTI-nek.
A döntés ellen nincsen fellebbezési lehetőség.
A román határrendészek 2018 március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiatüntetésre.
Az MTI-nek korábban elmondta: oka van azt feltételezni, hogy
A román határrendészet később azt közölte vele, hogy olyan cselekedetek következtében járt el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Azt is megjegyezte: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket. A hatóság azt is tudatta, hogy
Dabis Attila Izsák Balázzsal együtt támadta meg az Európai Unió luxembourgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a 2013-as határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A pert – melybe Románia az EB oldalán avatkozott be – Dabis és Izsák ez év márciusában megnyerte, és az EB azóta bejegyezte a székely autonómiatörekvések érvényre juttatását segítő kezdeményezést.
A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett tavaly doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!