Hirdetés

Döntés a Gábor Áron-ereklye sorsáról: otthon marad az ágyú

A Kovászna megyei önkormányzat a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőinek tartózkodása ellenére is megszavazta azt a javaslatot, hogy műtárgyakat adjanak cserébe a Bukaresti Történelmi Múzeumnak Gábor Áron ágyújáért.

Bíró Blanka

2011. szeptember 30., 09:182011. szeptember 30., 09:18

A gyűlésre a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) mintegy tíz tagja is bevonult két, „Az ágyú maradjon itthon!” feliratú táblával, majd jelképesen piros lapot mutattak a polgári párt képviselőinek. Az ülés végén Bándi Imre MPP-s tanácstag felszólalásában kifejtette, a kommunista rendszerre emlékezteti az ifjúsági szervezet bevonulása, és azt sem tartja kizártnak, hogy a fiatalok következőkor baseballütővel érkeznek gyűlésre.

Amint arról beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeum és a Bukaresti Történelmi Múzeum vezetőtanácsa hosszas egyeztetés után megegyezett, hogy a fővárosi intézmény átadja Gábor Áron ágyúját a sepsiszentgyörgyi múzeumnak, cserébe kap 12 darab, rézkorból származó erősdi kerámiát, 61 római ezüstérmét a „szemerjai dák kincsből”, valamint az ágyú másolatát. Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta, az ágyút 150 ezer lejre értékelték, a cserébe felkínált műtárgyak középkategóriásak, és összesen feleennyit érnek. Az igazgató elmondta, a sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonában a szemerjai leletből 3054 darab ezüstérme van, ebből csak 61-et adnának cserébe, a 12 kerámia pedig az erősdi műtárgyaik 4 százaléka, ezzel nem csorbul az intézmény gyűjteménye.

Az önkormányzat augusztusi ülésén az MPP-frakció tiltakozása miatt ez a javaslat elbukott. A polgári párti tanácstagok azért szavaztak ellene, mert a székely ereklye hazakerülése alatt nem volt szó arról, hogy bármit is kellene adni érte.

A tervezetet csütörtökön változatlan formában bocsátották szavazásra, és ezúttal a teljes létszámú RMDSZ-frakció és a román tanácstagok támogatásával átment.  Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúja 1906-ban került elő Kézdivásárhelyen, 1971-ben a Székely Nemzeti Múzeumból elvitte a bukaresti múzeum, és tavaly március 15-én visszakölcsönözte, majd megegyeztek a cserébe, amit a múzeumi törvény is lehetővé tesz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés