Hirdetés

Dolgoznak a vásárhelyi Ilefor alkalmazottai

A tegnaptól ismét dolgoznak a marosvásárhelyi Ilefor Rt. bútorgyár alkalmazottai, akik a múlt héten robbantották ki a munkakonfliktust. A sztrájkolók többek között ebédjegyeiket, novemberi és decemberi elmaradt fizetésüket, egy új, az eddiginél jóval rugalmasabb fizetési rács bevezetését és két vezetőségi tag menesztését követelték.

Szucher Ervin

2011. február 10., 09:072011. február 10., 09:07

Miután eredetileg megtagadta, hogy szóba álljon az elégedetlenkedő dolgozók képviselőivel, a bútorgyár igazgatója, Ioan Gherasim az utóbbi intézkedés kivételével teljesítette a tiltakozók követeléseit. A munkások előbb a novemberi javadalmazásukat kapták kézhez, de mivel nem hagytak fel a tiltakozó akciókkal, a cég vezetősége kénytelen volt az elmúlt év utolsó hónapjára is kifizetni őket. Kérdésünkre, hogy egy veszteségben dolgozó vállalatnál, ahol a kifizetések elmaradását az állandó pénzhiánynyal magyarázták, honnan akadt egyből anyagi tartalék, Marin Gorea szakszervezeti elnök nem tudott válaszolni. „Nincs, honnan tudjam, de érdekes, az Ilefornál, ahol az utóbbi időben szinte soha nincs pénz, ha leállítjuk a munkát, mindig kerül” – fogalmazott Gorea. Hozzátette, két hét múlva a vállalat szakszervezete újabb tiltakozó megmozdulást szervez.

A munkások azt szeretnék, ha a február 24-i vezetőtanácsi gyűlésen sikerülne leváltani Claudia Florea gazdasági igazgatót és Dorina Costin HR-menedzsert. A szakszervezeti elnök szerint mondhatni minden rossznak ez a két személy az oka. „A termelésben dolgozó személyzetet érintő minden döntést ők hoznak. A szakszervezetet kihagyják a játékból, képviselőivel nem tárgyalnak, diktatórikus módon viselkednek” – panaszolta Marin Gorea. Az érdekvédelmi szervezet elnöke ugyanakkor azt is felrótta Dorina Costinnak, hogy egyszerre két olyan tisztséget tölt be, amelyek összeférhetetlenek. A menesztésre javasolt személy nemcsak a humánerőforrás-osztályt vezeti, ő a részvénytársaság jogtanácsosa is. Lapunknak nem sikerült elérni az érintetteket, Ioan Gherasim igazgató pedig nem kívánt nyilatkozni. Az igazgatók menesztése kapcsán elmondta, erről nem az alkalmazottak, hanem a vezetőtanács dönt.  Gorea szerint azonban megígérte, hogy a február 24-i gyűlésen támogatni fogja a szakszervezet javaslatát.

Az Ilefor, amely sokáig Marosvásárhely második legnagyobb bútorgyárának számított, ma már kevesebb mint kétszáz alkalmazottat foglalkoztat. A rossz menedzsmentnek és a megrendelések vészes csökkenésének köszönhetően a részvénytársaság két éve mélyrepülésbe kezdett. 2009-ben például a cég annyira eladósodott, hogy már nem tudta fizetni a közszolgáltatásokat, ezért fel kellett függeszteni a munkát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés