A rendezvényt a Szomszédnéni Produkciós Iroda társulat, illetve az RMDSZ ügyvezető elnöksége szervezi. Tóth Szabolcs, a humortársulat egyik tagjának értékelése szerint a fesztivál dobbantási lehetőség, amelyet a múlt évi rendezvény nagydíjasa, Felméri Péter ki is használt. „A fesztiválra jelentkező amatőr humoristák a következő erdélyi humoristageneráció képviselőivé válhatnak” – vélekedett Tóth Szabolcs. Elmondása szerint tegnap délig tizenketten jelentkeztek, de mivel legtöbben az utolsó napokra halasztják a jelentkezést, így ez a szám jelentősen emelkedhet. Jelentkezni névvel, telefonszámmal a verseny@humorfeszt.ro drótpostacímen, az előadás leírásával, illetve hang- vagy képanyag küldésével lehet. A zsűri ezeket kiértékelve dönti el, ki lesz az a hét humorista, aki szombaton felléphet a Báthory István Gimnáziumban 18 órakor kezdődő megmérettetésen. Itt választják ki azt a három legjobb humoristát, akik vasárnap a kolozsvári magyar operában, a Humorfeszt Gálán mutatják be műsorukat. A szombaton fellépő hét személy egy-egy tengerparti nyaralást nyer az Országos Ifjúsági Hatóság jóvoltából, a hétszáz lejes fődíj pedig a vasárnapi gálán talál gazdára. Szombaton a grimaszverseny és más paródiák mellett Reklámnyalók címen válogatást is vetítenek a legviccesebb reklámokból. A fesztivál sztárvendége Hajós András, a Heti Hetes című televíziós műsor humoristája, az Emil Rulez! együttes énekese, aki a vasárnapi előadáson nevetteti meg a közönséget.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.