2007. május 11., 00:002007. május 11., 00:00
A kolozsvári jogász Gheorghe Mogilã ratosnyai polgármester, valamint a megyei restitúciós bizottság tagjai ellen is panaszt tett a DNA-nál. Bejenaru azzal vádolja a ratosnyai polgármesteri hivatalt, hogy a restitúciós bizottságtól saját tulajdonaként követelt és vissza is kapott 4339 hektár erdőt a Bánffy és Kemény család egykori birtokából. Az ügyvéd közölte, a község tulajdonából mindössze 500 hektár erdőt államosítottak, és hozzáfűzte, véleménye szerint a folyamatot a prefektus irányította. Bejenaru a restitúcióra vonatkozó bírósági határozat érvénytelenítését kérte, ám annak ellenére, hogy az ügyben még nem hoztak döntést, Dobre aláírta a polgármesteri hivatal nevére szóló birtoklevelet. „A birtoklevélen 2005-ös dátum szerepelt, bár azt a prefektus csak 2007-ben írta alá – magyarázta az ügyvéd. – Miután feljelentést tettem a DNA-nál, Dobre azzal érvelt, hogy a tulajdonlevelet már 2005-ben összeállították, ám csak két évvel később írta alá.” A prefektus alaptalannak nevezte Bejenaru állításait, és bűnügyi feljelentést helyezett kilátásba az ügyvéd ellen, hamis vád miatt.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.