Fotó: A szerző felvétele
2007. május 21., 00:002007. május 21., 00:00
Gasztronómiai és motorosverseny
„A vetélkedőt első alkalommal, három évvel ezelőtt azért szerveztük meg, mert rájöttünk, hogy a turizmust nehéz szétválasztani a gasztronómiától” – számolt be lapunknak Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester. Hozzátette, az érmihályfalvi csapatok már több hasonló külföldi versenyen vitték el a pálmát, legutóbb például egy magyarországi böllérversenyen a májas hurka készítésében lettek elsők. A mihályfalviak most házigazdaként fogadták a magyarországi és hazai szakácscsapatokat. A debreceniek rackajuhpörköltet, a nyíradonyiak füstölt halat, a hajdúnánásiak pedig disznótoros töltött káposztát készítettek. A Magyar Gasztronómiai Szövetség vezetőiből álló szakmai zsűri a levesek közül a helybeliek csorbáját és kőlevesét díjazta, a főételek között első helyezést ért el a szalárdi csapat marhapörköltje.
A gasztronómiai versennyel egy időben a római katolikus templomban Simonyi óbesterre (Simonyi József báróra), a napóleoni háború helyi hősére, valamint Számadó Ernő száz éve született költőre emlékeztek. A hétvégén három könyvbemutatót is tartottak: id. Szilágyi Ferenc Nagyapám pipái és Családi panoptikum című könyvein kívül az Édesanyám rózsafája című, édesanyákról szóló kötetet is bemutatták. A népzene és néptánc kedvelői pénteken este a Nagyvárad táncegyüttesnek, szombaton az érmelléki néptáncgála fellépőinek, vasárnap a Hajdú Népi Együttesnek tapsolhattak. A fiatalokat minden este szabadtéri koncert várta: fellépett többek közt a magyarországi Bon-Bon és a Bikini együttes is. A szombat esti terepmotorverseny résztvevőinek értékelése szerint a debreceni versenypályáéval vetekszik az Érmihályfalván az eseményre épített pálya minősége. A versenyre amatőr és félprofi kategóriában közel negyven motoros nevezett be két- és négykerekű járművekkel.
Andrássy-emlékházat nyitottak
A rendezvénysorozat idén nemcsak könnyed szórakozást ígért, hiszen az akácünnep alkalmával Érmihályfalva múzeummal gazdagodott. Az intézmény Andrássy Ernő orvos, régész, kutató számára állít emléket, aki a város első múzeumát alapította, amelyet 1958-ban szüntetett meg a kommunista hatalom. Csorba Sándor, a múzeum régésze elmondta, az emlékház számára a város egy 130 éves épületet vásárolt meg, amelyet a megyei önkormányzattól kapott 300 ezer lejből felújítottak, berendeztek. Az intézmény egyik szobájában az egyházak által őrzött több évszázados kelyheket, arany- és ezüstszállal hímzett terítőket, az érmihályfalvi iparosok egyesületétől fennmaradt iratokat, zászlókat állították ki. A középső terem Andrássy Ernőnek állít emléket, az őt idéző fényképek mellett pedig azokból az Ottományi régészeti leletként ismert tárgyakból is bemutatnak néhányat, amelyeket az orvos barangolásai során fedezett fel.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán sodorta el egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.