2011. július 22., 07:312011. július 22., 07:31
Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy más fiatalok teljesítménye sokszor észrevétlen marad, mondta az elöljáró egy olyan karatés kislányt említve, aki 2005 óta folyamatosan védi Európa-bajnoki címét, mégsem kapott még egy oklevelet sem a várostól. „A zsinórban ötödik országos bajnoki címet szerző férfi pólócsapatunkat is hol díjazzuk, hol nem” – méltatlankodott Biró Rozália. Az elöljáró azt mondja, már elbeszélgetett néhány edzővel erről, és legtöbbjüknek az a véleménye, hogy a leghasznosabb honorálási mód a fiatal sportolók felkészülésének anyagi támogatása, hiszen ez a záloga annak, hogy egyáltalán eljussanak a világversenyekre. Biró Rozália tervei szerint ez úgy valósulna meg, hogy a Városi Sportklub keretében szakbizottság alakulna, amely az edzőkkel közösen döntené el évről évre, melyik tehetséges fiatalnak jár a támogatás, illetve milyen összegben – ugyanis a szükséges pénzmennyiség is sportáganként más és más. „Fontos, hogy a sikeres sportoló érezze, hogy a város büszke rá. Ezzel a lokálpatriotizmusa is fejlődik, de pluszmotivációt is jelenthet” – vélekedik az alpolgármester.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!