
Fotó: RMDSZ
Díjat alapítanak a tavaly májusban párja által meggyilkolt kolozsvári egyetemi oktató, Molnár Beáta emlékére szülei a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) közreműködésével.
2023. október 12., 14:522023. október 12., 14:52
2023. október 13., 00:222023. október 13., 00:22
A díj létrehozásáról a Maszol.ro hírportál számolt be csütörtökön az egyetem honlapján közzétett ismertető alapján. Eszerint Molnár Ibolya és Molnár Sándor hallgatói díjat létesítenek lányuk emlékére. „A 2023-ban alapított Molnár Beáta-díj célja az őt jellemző szemléletmód és érzékenység jutalmazása, továbbörökítése” – írják az alapítók, akik a díjjal önálló kreatív művészi tevékenységekben és/vagy a tudományos kutatómunkában segítenék a Sapientia EMTE hallgatóit. Az MTI által idézett tájékoztatás szerint
A Molnár Beáta-díjat évente egy pályamunkának ítélik oda, összege: 2000 lej (155 ezer forint). A pályázatok benyújtásának határideje 2024. március 22., az áldozat névnapja. Eredményt 2024. május utolsó hetében hirdetnek. Ekkor van a romániai és magyarországi közvéleményt is megrázó gyilkosság évfordulója.
Fotó: Facebook
A gyilkosság idején 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint az RMDSZ Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.
Marosvásárhelyen született, az ottani művészeti gimnáziumban tanult, az egyetemi alapképzést szülővárosában, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kommunikáció szakán, a mesteri képzést Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kultúra és társadalom szakán végezte.
A júliusban meghozott elsőfokú ítéletben a Kolozs megyei törvényszék a lány gyilkosát, Boné Ferencet 21 év és 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Mint ismeretes, Molnár Beáta tavaly május 21-én egynapos kirándulásra indult 43 éves barátjával az Erdélyi Szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és Boné Ferencnek is nyoma veszett. A nő holttestét – amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak – pár napra rá, május 25-én a Király-hágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban. Boné Ferencet egy napra rá fogták el Nagyváradon, ahol a vasútállomás közelében egy tehervagonban bújt meg.

A büntető törvénykönyv értelmében az alapfokon kiszabott 20 év volt a maximális büntetési tétel, amellyel sújthatták a barátnőjét tavaly meggyilkoló Boné Ferencet. A 44 éves volt kolozsvári egyetemi oktató megfellebbezte a törvényszék ítéletet.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!